Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 7-8. szám - Baumann Tímea: "még ha száz évig élnék, akkor se menne ki a fejemből": A malenkij robot elbeszélése egy életútinterjúban
A Lityinánt odament, fóltépte alul a drótot: Bújjunk alá! Mer így még kellett volna körülmenni egy jó nagy darabot. Mer ott állt már az autó. Hogy visznek bennünket tovább. "197 198 Először egy gyűjtőtáborba szállították őket, ahol az elbeszélőt újabb kétségek gyötörték, vajon tényleg hazakerül-e. Ezt a bizonytalanságot növelte a férfiak kétkedő beszéde, valamint az orvosi vizsgálatok, ahol félő volt, hogy esetleg nem megfelelő egészségi állapota miatt visszatartják. „És akkor sorba kellett állnunk, hogy végignéznek. Akkor mindig elfordultam, kicsit csíptem az arcomat, hogy kis színe legyen. — Hogy hazakerüljek. "19S Végül az elbeszélő a bizonyosságig csak a vasútállomáson jut el, ahol a horlofkai táborból hazafelé tartók egy vagont elfoglalva helyezkednek el a hazaúthoz - ismételten az elbeszélő jó orosz nyelvtudása segítségével. „Akkor ott 29-en voltunk akkor a mi lágerunkból összesen. — És 40-et tettek, 40 személyt tettek egy. — »Jaj, kellene szólni, hogy tudjunk egy - kocsiba belekerül-bekerülni!« Hát, ott kértem az egyiket, kértem szépen oroszul. Kértem, hogy hát mi egy helyről jövünk, és szeretnék egy helyre. »Na - aszongya - jól van, ide be is szállhatnak.« Beszálltunk. Hogy egyszer, hogy legyünk benn a kocsiba. "199 Anna néni a hazafelé vezető hosszú vonatutat már nem beszéli el olyan részletességgel, mint a kifelé vezetőt. Csak az időtartamával kapcsolatban tesz egy megjegyzést, miszerint ez az út csak két hétig tartott, szemben az 1945-ös egy hónapos utazással. A vonat Debrecenbe érkezett a hazaszállítandókkal, ahol a Népjóléti Minisztérium Hadifogoly Gondozó Kirendeltség Táborgondnoksága fogadta az érkezőket. Ez a szervezet kezelte Debrecenben mind a katonaként hadifogságba esettek ügyét, mind a civil foglyokét.200 Debrecenben először is ellenőrizték, hogy a hazaérkezők politikai szempontból megbízhatónak számítanak-e. Anna néni ezzel kapcsolatban a Volksbund-tagság firtatását emeli ki, amely újból a bűnösség kérdését hozza felszínre a narratívában. „Mikor - Debrecenbe, ott még egyszer kádároztak /: vagyis: káderoztak :/. — Ott is voltak ilyen. Hogyan mondjam én ezt? Hát, - azok kommunista magyarok voltak. És: »Ki volt a Volksbund-vezető?« Meg: »Hát - mondom - én nem voltam.« Be kellett menni külön a papírért."201 A papír, amelyről Anna néni beszél, a hadifogságból hazatértek részére kiállított igazolvány.202 A polgári személyek ugyanazt az igazolványt kapták, mint a katonaként raboskodott férfiak. Ezenkívül orvosi vizsgálaton kellett átesniük, majd egy orvosi igazolást, egy díjmentes utazásra jogosító igazolványt és néhány forintot (Anna néni esetében ez öt forint volt) kaptak.203 Anna néni viszonylag röviden számol be a Debrecenben történtekről, nem fektet nagy hangsúlyt az ott történtekre. A narratívában sokkal jelentősebb szerepet kap a további hazaút, amely 1947. július 26-án történt meg. Anna néni vonattal utazott haza Budapesten keresztül Pécsre, majd onnan a faluhoz legközelebb eső vasútállomásig, Erdősmecskéig. A budapesti átszállással kapcsolatban két emlékképet idéz fel elbeszélésében. Az egyik feltételezése szerint a Keleti, a másik a Nyugati pályaudvaron történt. Mindkét kisebb 197 Interjú, 198 Interjú, 199 Interjú, 200 Füzes, 1990a: 37-39. 201 Interjú, 202 Sajnos ez a dokumentum Anna néni esetében hiányzik. 203 Várdy-Várdy, 2007: 149. 88
