Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 7-8. szám - Baumann Tímea: "még ha száz évig élnék, akkor se menne ki a fejemből": A malenkij robot elbeszélése egy életútinterjúban
nem vagyok köztük. — És - és akkor hogy éjjel még 12 asszonyt lehetett hozzáválasztani. És ez a Mariann is, meg a Lityinánt is - erre föl. Hogy én a munkámon által megérdemlem."194 Bár a történetben Anna néni elbeszélése szerint sok a véletlen szerencse (éppen találkozik Mariannái és panaszkodik neki; Mariann megszánja őt; éppen lehet még 12 embert vinni a transzporttal), mégis ismételten a munka érdemeként jelenik meg a hazamenetel lehetősége. Anna néni részletesen felidézi emlékeit arról a reggelről, amikor megtudta, hogy hazamehet. Emlékei olyan aprólékosak, hogy szinte minden mozdulat és szó újra visszatérni tűnik arról a reggelről 1947 nyarán. „És akkor másnap reggel azt kiabálja a tolmácslány: »Mindenki menjen le az udvarba máma reggel. Még azok is, akik délután mennének dolgozni.« Hát, én, ha hiszed, ha nem, én a legutolsónak mentem le. Azt mondja nekem az a tolmácslány: »Na, mi van? — Iparkodj, iparkodj!« Mondom: »Mariann, én még mindig eljutok oda, ahova ti engem beosztok. Biztos megint más munkabeosztás lesz.« »Hát, majd meglássuk!« Nem mondta meg. De őnála már ott volt a lista! — Akkor -fólolvasta. — Az én nevemet, a K. M. néni és a sógornőmnek a nevét. És így még kilenc asszonyt, hogy 12 legyen. »Ti álljatok félre!« - ilyen, ilyen hangon /: (parancsoló hangon):/. Körülnéztem: »Na, - mondom - már megint mi van?« Semmi, ilyen, ilyen — le-csapott, le—morzsolt. - Semmi nem volt bennem - már. -"195 Az elbeszélő fontosnak tartja érzékeltetni azt az érzelmi állapotváltozást, ami a hír hallatára végbement benne. Ezért érzékletesen bemutatja azt, hogy milyen reményvesztetté vált, milyen apátiába süllyed, amíg azt hitte, ő nem mehet haza. Még a jó hírt sem volt képes azonnal igaznak tekintem. „Akkor azt mondja: »Na, tudjátok, hogy mér - számoltalak ki benneteket a sorból?« »Nem.« »Hát, ti is elmehettek a transzporttal haza!« — Azt elhittem? Gondolod? Nem hittem el. - Mondom: »Mariann, ez igaz?« A másikok már odafutottak és átölelték! Mondom megint: »Mariann!« Fogtam a vállát, tapintottam, hogy nem-e álmodok! Mondom. - Mondja nekem: »Igen, Anna, most te is hazakerülsz! Hazakerülsz a kisfiádhoz!« -"196 A továbbiakban a narratíva a bizonytalanság felől tart a bizonyosság felé. Anna néni elbeszéli azokat a tényezőket, amelyek kétségessé tették, veszélyeztették az utazás lehetőségét. Első ilyen elemként jelenik meg a piacon töltött időszak, ahol nem találták volna meg őket, ha indulni kell. Majd részletesen felidézi azt, miként futottak a munkahelyükről a csak rájuk váró kocsihoz. Ebben a részben a Lityinánt is mint segítő jelenik meg, végleg pozitív figurává nemesedve a történetben, hiszen aktív cselekvő közbenjárása nélkül lemaradtak volna a transzportról. „Jött a hadnagy. - Messziről kiabált már! »Áná!« /'.oroszul: szedjék össze az eszközeiket:/ Szedjük össze a cuccot, hogy elmegyünk haza. Én előbb szégyelltem magam, hogy ültem. Mondom: »Továris, Lityinánt /:oroszul:/?« »Dá, dá I:oroszul.7« hogy: már ott áll a kocsi, és már köll sietni. Hát, akkor - gyorsan ki az árokból. Fogtuk a cuccot. És a másik nő, az úgy hátulról volt. Én meg itt. A másik ott. Megyek én már. - hogy én miket mondtam! - Örömömbe, hogy ő jött. »Na - aszongya nekem - Áná.« Hogy: most hamar fogja látni a gyerekét. Tudta, hogy van kisfiam otthon. Most hamar. - Es akkor mondom, hogy: »Ez igaz? Hogy: Ez právilno?« »Dá, dá, ez právilno.« Hogy: ez igaz. — És hátranézett. Az meg nem bírt jönni, a másik. Annak ez beleverődött az inaiba. Alig bírt vánszorogni! Aszongya /;oroszul.7 hogy: Ez nem akar hazamenni? Akkor megálltunk, hogy utolérjen. Akkor fogtuk a kézit, és úgy mentünk. — Mire odaértünk. Ugye, ezek ilyen nagy épületek voltak, több háztömb volt így, és körül volt kerítve dróttal. 194 Interjúj 195 Interjúj 196 Interjúj 87
