Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 7-8. szám - Baumann Tímea: "még ha száz évig élnék, akkor se menne ki a fejemből": A malenkij robot elbeszélése egy életútinterjúban
egy szintén nagyon kielégületlen szükségletet jelentett) jól lakhatott a kórházbeli kosztnál sokkal finomabb étellel: pogácsával. „Annyira legyöngültem, hogy nekem ilyen - lázálmaim voltak. — Hogy én otthon jártam. Ezt tudom! Ezt tudom, tudom határozottan! Még akkor is mindjárt elmondtam. És ezt nem felejtettem el, hogy otthon voltam, és ezt és ezt ettem! Töpörtyűs pogácsát! Én most nem vagyok éhes, ők hoztak, én ettem, mer én otthon voltam. "184 A betegség története azonban nemcsak a pontos dátumozás szempontjából tekinthető önálló elemnek a narratíván belül, hanem abban is független, hogy kevésbé követi a korábban kijelölt narratívát. Sokkal inkább önálló mondanivalóval rendelkezik, melynek lényege az, hogy milyen segítségekkel sikerült Anna néninek felépülnie a gyakran halálos végkimenetelű fejtífuszból. Anna néni három segítséget emel ki: egyrészt az isteni gondoskodást hangsúlyozza, másrészt saját szervezetének erejét, harmadrészt viszont a történetnek egy nagyon fontos szereplőjeként jelenik meg a németül beszélő orosz orvosnő, akit az elbeszélő jótevőjeként ismerhetünk meg. Az orvosnő egy nagyon fontos pozitív szereplője Anna néni elbeszélésének. A narratíva szerint a két nőt egyrészt a német nyelvtudás hozhatta közelebb egymáshoz, másrészt viszont az a szánalomérzés is, amely az orvosnőben a betegség és a lágerbeli körülmények között megroncsolódott női test látványa váltott ki. „-- És - Az volt az én mentség, - hogy nálam volt egy fénykép a férjemről meg a kisfiámról, és én voltam rajta. És ez úgy a párnám alá volt dugva. — És jött egy nő, - és úgy rám nézett. Azt mondta, hogy üljek föl, ő egy kicsit megcsinálja a párnámat. És ahogyan megemelte a párnát, akkor látta. Jaj, akkor megijedtem: ez most biztosan eltépi nekem! Nem. -- És - akkor kérdezte, hogy ez kicsoda. Mondtam. — És ő ezen spekulált: »Ilyen egy nő, és hogy fekszik most itt! Hát, egy roncs!« Nekem csak vastag térgyem volt, a lábaim így egyenes, ilyen karók voltak. "185 A történetben fontos szerepet játszik egy fotográfia is, amely megörökíti az egészséges női testet - ennek ellentétjeként jelenik meg a beteg élő teste. Valójában azonban az orvosnő mint néző az, akiben a fotográfia „megelevenedik", ő olvassa a képet a valóságban előtte fekvő test ellenpontjaként186 az elbeszélő narratívájában. így Anna néni számára ez a fotográfia ettől fogva már sokkal nagyobb jelentőséggel bír, hiszen nem csupán a megörökített időpont emlékét jelenti számára, hanem egy további, a fotográfia használata során beépült történetet is, mégpedig az életben maradás történetét. És itt a fénykép nem csak a történet metonímiájaként jelenik meg mint egykori jelenlévő tárgy, hanem cselekvő aktorként, amelynek köszönhető, hogy az orvosnőben felébredt a szánalom.187 Az orvosnő (bár jótevőként jelenítődik meg) üzletet ajánl Anna néninek: néhány szoknyáért cserébe hajlandó segíteni rajta. Az elbeszélésnek egy drámai része, amikor Anna néni azt írja le, milyen kiéhezetten fogadta az első nap kapott tejet. „És akkor hozott tejet. — De ő beleöntötte, mert akkoriba voltak ezek a - kerámiatányérok. Ilyen kis gömbölyű tányérok. — És ahogy odahozta nekem a tejet! Timi! — Én, én, én így odanyúltam! És így fogtam magamhoz! És vééégig lecsurgattam! /'.Intenzíven átéli, mutatja is, hogyan csinálta.:/ Már nem bírtam kiállni. Mintha egy. — Most is, mint egy állathoz képzelem magam! Ha egy kutya nagyon éhes, vagy egy állat, akkor az odakap!"188 Ebben az elbeszélésben ismét előkerül az út során alkalmazott allegória: az ember állattá aljasulása. Anna néni ismét önmagát jellemzi ezzel az allegóriával, ismételten 184 Interjú, 185 Interjú] 186 Belting, 2003. 187 Erről a kérdéskörről lásd részletesebben Kunt, 1995. 188 Interjú] 85
