Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 7-8. szám - Kovács Éva: A narratív módszertanok politikája

rossz. Sok emlékem van. És akkor nem ösmert meg anyám. Hát, mondom, anyám, én vagyok a fiad, nekem nem vagy fiam, aszongya, kiküldött, hát úgy néztem ki, hogy rossz volt rám nézni. És van nekem itt egy jelem, egy fekete jel, azt, nézd meg anyám, mondom, mert őneki is ugyanolyan. Bal vállán van. Jel. És akkor ugye, megbocsátott. Sírt, én is sírtam, aztán. Megtudták a bátyámék, hogy megjöttem, szaladtak oda, gyerekek, volt ott sírás, öröm, minden volt, hát szóval, hát idáig záródik be az én, most jön a korszak. A Kádár-korszak.

* * *

„Nem. Nem állt nekem semmi, nem ment nekem semmi. Hiába akartam volna, nem ment és nem ment. Ügyi, mikor az ember ki van vetkőzve az életiből, a sorrendjiből, nem tud semmivel kezdeni. Pedig én nagyon sok mindent, én voltam díszműkészítő, műanyagból, bőrművirágkészítő, képfestő, én mindent csináltam, a feleségemmel jártunk búcsúba, árultuk a képeket. Hát szóval, játszottam a pénzzel, az élettel. Ezt őszinte mondom, én játszottam az élettel. Játszottam. És egyszerűen leestem. Egyszerűen leestem. Nadehát. Ezen botránkoztam meg mindig, hogy mért is vagyok mégis meg. Minek kellek már. Kinek. Senkinek nem kellek nincsen családom, nincs hozzátartozóm, a szüleim, akik voltak, a gyereke-, vagy a testvéreim, azok mind elhaltak, (hosszabb csend) Hát, ebből az történt, hogy vége lett. Mentem tovább. Mentem az élettel. Vonatoztam. Nem volt albérletem már akkor, elfogyott a pénzem, mindenből kifogytam, és albérletet nem tudtam fizetni, mer voltam én Pécsen is, albérletet fizettem három évet fizettem ki egyszerre, de örökké nem tart, ugye, és úgy, ugye, nem tudtam fizetni, elmentem vonatozni. Betöltöttem a hetven évet, lehet vonatozni nekem, jönni-menni, és éjjel lementem a pécsi, vagy szombathelyi, vagy mit tudom én vonattal, ott aludtam. Aztán ide kerültem a hajléktalanszállóra."

20