Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 6. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT BIBÓ ISTVÁN - Kabdebó Lóránt: A mitikusságnak megtépett foszlányai és a Költő Agya: Nyolcvan éve jelent meg a Fekete kolostor

nem ismerheti el tökéletesebbnek a tiédet - csak például mondom; - és semmiképpen sem tud lemondani a belátás, a meggyőzetés igényéről, bármennyire kutyául is érzi magát. Kutyául? Utolsó »féregül«!... De nem folytatom, az ilyesmi elviselhetetlen, ha nem a legtisztább vers hangján szólal meg, abban pedig megelőzött s örökre felülmúlt Szent Ágoston prózája, hogy csak a legkedvesebb és legrégibb olvasmányaim egyikét idézzem..." Majd elküldése előtt valószínűleg még egyszer átgondolva a befejezettnek vélt levelét, hozzáfűzi: „Ui. - Olvasd el Az Árny keze című versemet, a Tücsökzene CCCXXIX. darabját; semmi hízelgés nincs benne a ti vallásotok vagy a reformátusság vagy a buddhizmus felé, vagy afelé, amit közfelfogásnak nevezhetnénk - a legkomolyabban írtam!"31 A pillanat, amikor vívódásai korrigálására átadja a terepet „a Költő Agyá"-nak az ember, a „legtisztább vers hangjá"- ra osztva a megszólalást:

Az Árny keze

„Maradj velem, mert beesteledett!"

Bibliát hallgat a gyülekezet.

Alkony izzik a templom ablakán.

Hitetlen vagyok, vergődő magány.

„Maradj velem, mert beesteledett!"- Ha így idegen, vedd emberinek, súgja egy hang, s ahogy látó szemem elmereng a régi jeleneten, az emmausin és felejtem magam, a sugár-hídon némán besuhan egy örök Árny: lehetne Buddha is, de itt másképen hívják és tövis koronázza: én teremtem csupán, mégis mint testvérére néz reám, mint gyermekére: látja, tudja, hogy szívem szakad, oly egyedül vagyok, s kell a hit, a közösség, szeretet.

S kezét nyújtja. Mert beesteledett.

Mint az idézett megfogalmazások és versek esetében Szabó Lőrinc, hasonlóan Kuncz Aladár is szövegében megteremtette a poézis mezejére való áttérés esélyét.

* * *

Roppant ég alatt, és tűnődve, mintha A fekete kolostor idézett első könyvét záró jelenet az eddig tárgyaltakat még egy szövegrésszel teljesedik ki. Az idegenségből sugárzó elégedettséget, majd a művész által vizionált metafizikus harmóniát magyarázó leírásokat követően a szöveg mondója szembesíti a valaha lezajlott és utóbb az emlékezeten átszűrve leírt eseményeket a szöveget elbeszélő individuum valahai és a leírás idejére emlékezetében őrzött reflexiójával, ezáltal visszautalóan sajátos dialogidtásba fogva az elbeszélés egész szövegét:

Én pedig mindezeket a csodás dolgokat csak félöntudattal figyeltem, mert amíg a szobrász beszélt, felzaklatott idegekkel vettem észre, hogy szokatlan változás megy végbe bennem. Hetek óta sűrűsödött levertségem, kietlen ürességérzésem hirtelen könnyes fájdalomban olvadt föl.

31 Szabó Lőrinc: Napló, levelek, cikkek. Válogatta, sajtó alá rendezte, a bevezetőt és a jegyzeteket írta: Kabdebó Lóránt. Szépirodalmi (Műhely sorozat), Bp. 1974. 591-592.

80