Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 6. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT BIBÓ ISTVÁN - Kabdebó Lóránt: A mitikusságnak megtépett foszlányai és a Költő Agya: Nyolcvan éve jelent meg a Fekete kolostor

vissza Dédára... Zeneszóval vitték egy istállóhoz és ott várta a bolond menyasszonyt az igazi meglepetés:- Itt van, csókold meg, ez a férjed!- biztatták. - No, mit vársz tovább?! - s egy felszalagozott ökörhöz bezárták Lelle Máriát.

Mondják, hogy nagyon szomorú lett akkor az árva Mária, egész nyáron nem látta senki, de hogy megjött a tél hava,

ő is előkerült... Azóta folyton röhög, hogy: - Hihihi! - és beszél is, vinnyog, de hogy mit, azt nem lehet megérteni...

Én se értettem... Tavaly nyáron láttam még a boldogtalant: a sovány, fekete kisértet szinte a föld felett suhant,

szinte lebegett a mezők és a mocsaras rétek felett, epret hozott, cigarettát kért és vinnyogott és nevetett.- Hihihi! - nevetett kacéran,- Hihihi! - s ment a faluba.

Mezítláb jár, farkasok őrzik és nem bántja a vipera.

Csakhogy míg az Idegen és a Lelle Mária havasi környezete állandósította, hibemálta történetüket, a Fekete kolostorba pedig Bistrán Demeter is már Estragonként érkezik, addig Dr Hercz kivirágzása és szerepvesztése egy idővel kalakuló, majd visszaváltozó sajátos szituáció terméke. A valóságban bármi is történhetett Dr Hercz tanár úrral, a szövegben a történet végére meg kellett halasztani, hogy felmagasztosítódhasson, beteljesíthesse véletlen alakította szerepét. Egy körülírható szerepet csak, de nem véglegesre formálható személyiséget. Boldogsága a szövegben éppen múlandóságában válik kiteljesedetté. „Rettenetes volt az a biztonság, amivel a halált várta. [...] nyugodtan tud gondolkozni, intézkedni."

Dr Hercz furcsán elmosolyodott. Ez a halvány, fáradt mosoly hirtelen rávilágított mindarra, ami e mögött a szegény ember mögött volt. Most vettem csak rajta észre a betegség pusztítását, kiütköző csontjait, szürkévé fakult arcbőrét. Arcát teljesen befedte a vörös szakáll, megritkult haja alól fehéren izzott elő koponyája. Nyaka köré, a vizes rongyok felett, kék selyem női sálat csavart. Csak ez az egy színfolt maradt rajta, ami a csodálatos változásra emlékeztetett, amelyen ez a különös ember a fogságban átment.

Dr Hercz mintha követte volna tekintetemet, amely annyi élettel teli, ragyogó alakon át eljutott az előttem fekvő emberroncsig, közelebb intett magához, azután nem fájdalmas, hanem valami zavartalan, emberfeletti megindultsággal mondta:

77