Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 6. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT BIBÓ ISTVÁN - "Az is csinál valamit, aki valami komolyat ír": Beszélgetés ifj. Bibó Istvánnal - az interjút készítette Ménesi Gábor
- Időközben viszont elkészült a Pollack Mihályról szóló monográfia.- Professzorom, Zádor Anna emlékére vállaltam el, és az iskola mellett eléggé szenvedve csináltam, mert nem tudtam összefüggően foglalkozni vele. Hosszú ideig készült, általában csak az iskolai szünetekben tudtam elővenni az anyagot, ami félig újrakezdést jelentett, s mindig szükségessé tette a jegyzetapparátus újbóli áttekintését. Ráadásul utóbb már a határidő is szorított, hiszen a kiadó pályázott a megjelentetésére. Sok kínlódással járt, de nagyon örülök, hogy elkészült, és szép is lett a könyv, ami nem az én érdemem, hanem a kiadóé.- Ezenkívül melyek azok a művészettörténeti témák, amelyek foglalkoztatják?- Mint említettem, elsősorban a 18-19. század építészete érdekel. Régóta foglalkozom a váci székesegyház építészével, aki nagyon fiatalon érkezett Franciaországból, és Bécsben telepedett le, onnan utazott, vagy a terveit vitték szét az arisztokraták. Már harminc éve kutatom a témát, de amikor iskolaigazgató lettem, félre kellett tennem. Sok fejezet megvan már belőle, ami konkrét épületekről szól, de a bevezetés és az értékelés, amelyben a tudomány mai állására el kellene jutnom, még hátravan.- A beszélgetés végén arra kérem, összegezze, miben látja édesapja tevékenységének és műveinek a jelentőségét!- Csakis abban, hogy remélhetőleg egy csomó fiatal, tisztességesen működő agyban világosságot gyújt. Többen számolnak be egy-egy írása - például a zsidókérdést tárgyaló mű - kapcsán arról, hogy az egy görcsoldó hatású írás. Talán vannak olyan felszabadultabb lelkű emberek, akik ennek hatására ezt az egész rémséget másképp dolgozzák fel. Ez sem kis eredmény. Az apám által képviselt hangnem, stílus és szándék szomorú ellentétben van azokéval, akik nem tudnak mást, mint hogy például a Trianon előtti Magyarországot ábrázoló matricával utaznak külföldre, demonstrálva ezáltal, hogy milyen nagy magyarok, miközben az ottani ostobáknak és gyűlölködőknek adnak felesleges ziccereket arra nézve, hogy a magyaroktól félni kell. Ezek eléggé keserves dolgok, de remélem, hogy valakire hat ez a hangnem és az önkritikus szemlélet, ami mára csaknem teljesen kiveszett a magyarságból. Sértettség van, önkritika nincs. Sokan és joggal mondják, hogy a kollektív bűnt el kell utasítani; de nem kevesen közülük ezen a jogcímen igazából a kollektív szégyent utasítják el. A nemzet, a haza dicsőségében sokan szeretnének osztozni, a nemzet, a haza szégyeneit kevesen vállalják. Pedig a kollektív szégyenben az is részesül, aki nem bűnös; ez szinte természeti törvény, és jobb vele tiszta tudattal szembenézni. És aki szereti a hazáját, az szégyelli magát igazán, ha a hazája rosszul viselkedik. Úgy is mondhatnám: az igazi hazaszeretet biztos jele az, ha valaki szégyenkezni is képes a hazája miatt. Márpedig egy nemzet, egy ország - nagyjából ugyanúgy, mint egy ember - tud csodálatosan és tud rémesen viselkedni, és a magyar történelemben mindkettőre van elég példa ahhoz, hogy a tanulságok világosak legyenek. Bibó István életéből és írásaiból az erről való tisztességes vitához és gondolkodáshoz lehetne inspirációkat kapni, és talán lelki-szellemi erőt is meríteni. Az interjút készítette Ménesi Gábor 55
