Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 1. szám - Lengyel András: A "kifordult tény-: egy modernitásalakzat geneziséhez: Kosztolányi, Cholnoky Viktor és A Hét

írásában nem vette volna át. Idegen metaforával ilyen lényeges összefüggésben nem élt volna. S a Világ szövege egyebekben is Kosztolányira vall: mondandója is, nyelve is az övé. Mindezeken túl pedig a logika is azt mondatja, hogy a Világ Cholnoky-nekrológját, annak az írónak a nekrológját, aki egyebek közt a lap irányultságát is kifejező Jászi Oszkárral (és társaival) is hadakozott, csakis olyan valaki írhatta meg, aki nemcsak ismerte a méltatandó alkotót, de felül is tudott emelkedni ezen a politikai inkongruencián, s akinek az író megbecsülése fontosabb volt, mint a lap és Cholnoky politikai szembenállása. A Világban ilyen szerző Kosztolányi volt; ő nemcsak zsenit látott Cholnokyban, de tőle Cholnoky politikai „magyarsága" sem volt idegen. Sőt azt kell mondanunk, a Világban való megemlékezés neki egyszerre volt újságírói kötelessége és baráti lehetősége. Olyan megszólalási alkalommal élt tehát, amelyet sem újságíróként, sem barátként nem hagyhatott ki.

S ez az erős kötelék más oldalról is dokumentálódik: Cholnoky alakját Kosztolányi prózaíróként is fölidézte, megörökítette. Még Cholnoky életében, 1911-ben két olyan novellát (Kosztolányi 1911a, 1911b, 1911c) is írt, amelyikben Cholnoky neve vagy alakja megjelenik, s amelyik egyben poétikájával, megformálásával is az írótársra alludál: voltaképpen mindkettő Cholnoky-pastiche.

Érdekes mód az egyik ilyen novellában, a Hrussz Krisztina csodálatos látogatásában Cholnoky név szerint is megemlitődik. A novella realitásból irrealitásba átlépő történetet beszél el, szüzséje rövidre fogva az, hogy egy fiatalembernek a szerelme meghal, majd - nyolc év (!) múlva - a halott, mintha mi sem történt volna, megjelenik a fiatalember lakásán. A találkozás azonban, rácáfolva a hajdani szerelemre, hamar kifullad; a nagy szerelem valójában már nincs meg, közöny és érdektelenség veszi át helyét, s a lány, ahogy jött, távozik is. Allegorizáló történet ez a szerelem kihűléséről, de szempontunkból még valami más is. Ez a szöveg Cholnoky novellaírásának kettős fölidézése és reflektálása. Egyrészt, hasonlatosan Cholnoky szövegeihez, ez a Kosztolányi-szöveg is „kísértetlátó" - méghozzá azt a kísérteiét idézi föl, amelyik bennünk él, belőlünk kel életre, de az írói anyagkezelés ezt realisztikus eszközökkel előadott vízióvá formálja. Azaz, egyezően Cholnoky gyakorlatával, ez is „kísértetnovella". Másrészt ez a pastiche néven is nevezi Cholnokyt: „Ne kérdezz semmit - mondta fuldokolva a leány. - Itt vagyok, hisz láthatsz, frissen és ragyogóan. Ne gondolj Cholnoky Viktor novelláira, amelyekben visszajárnak a szellemek. Én nem vagyok se szellem, se kísértet. De nincs időm a beszédre." (Kosztolányi 1981: 325.) Ez az említés kettős funkciója; nemcsak explicit utalás a másolt példára, szerzője megnevezésével, de reflexió is. A Cholnoky novellaírására való hivatkozás tehát paradox természetű. Egy „kísértetlátó" novellában éppen a valószerűség illúziójának megteremtését szolgáló retorikai eszköz. De ez a „valóságosító" eszköz voltaképpen mégiscsak az irodalmi játék része: a novella éppen azt a „kísértetlátó" gyakorlatot ismétli meg és írja újra, amelyre a néven nevezés reflektál. Azaz: a novellaforma megválasztása és a mintára való explicit utalás egymást erősítő gesztus. Olyan tisztelgés ez Cholnoky előtt, amely általában csak a „klasszikusoknak" szokott kijárni, s amely egyben egy prózaforma kipróbálása is.

Kosztolányinak azonban nem ez az egyetlen novellája, amely valamiképpen Cholnokyt idézi föl. A másik ebben az összefüggésben említhető, szintén 1911-ben írott novellája, A léggömb elrepül..., amely ugyan nem nevezi nevén szerkesztőségi társát, de a szerző saját vallomása szerint is Cholnokyról íródott. A Hétben ugyanis később, 1913-ban megjelent egy Desider Kosztolányi című névtelen írás, amely Kosztolányi új, „német" kötetét reklámozza. E cikk nincs aláírva, sőt tárgya elvben kizárja Kosztolányi szerzőségét, de stílusa, belső utalásai és nem utolsósorban funkciója alapján bizonyos, hogy maga Kosztolányi írta. Ebben a szövegben, mely Kosztolányit mellesleg a „nagyokhoz, a novella hercegeihez" méri, tehát funkciója szerint tipikus reklámcikk, egy passzus A léggömb elrepül...-ről szól: „Emlékeztessünk a novellákra? Majdnem mind e hasábokon [azaz A Hétben] jelentek

56