Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 5. szám - Gerold László: Istenek és bérgyilkosok között: Gion Nándor, az elbeszélő
kutatók közül vizsgálódásaik során ki melyiket véli legmegfelelőbbnek. Hasonlóképpen utal a műfajiság problematikusságára a Gion-életmű recepciója is, ami még bővíti a lehető műfaji megnevezések körét. Novellaciklus és -füzér mellett találkozunk a regényszerű vagy regényes novellafüzér, a legendafüzér, a legendafüzér-regény, elbeszélésgyűjtemény, elbeszélések sorozata, vagy a már nem regény, még nem regény műfaji „kategóriákkal" is. Tehát a besorolás szembetűnően változatos, de mondhatnánk, inkább esetleges vagy önkényes. Ahány kritika, annyiféle megnevezés fordul elő a huszonnégy szövegből álló, ezen belül hat négyes egységre osztott korpusz kapcsán. Ezt az első kiadás tartalommutatója sorközökkel érzékelteti is (kötetünk is ezt veszi át), amit a Jéghegyen, szalmakalapban (1998) című válogatott novellákat tartalmazó Gion-kötet, mely az Ezen az oldalon második, első magyarországi kiadása, viszont nem vesz figyelembe, holott semmiképpen sem csupán formális írói megoldásról van szó. A hat, egyenként négy-négy szöveget tartalmazó szerkezeti egység ugyanis minden esetben ugyanúgy épül fel. Ahogy az életmű áttekintését bemutató könyv szerzője3 fogalmaz: minden négyes tagolású egységen belül „az első két novellaszerű (gondolom: talán, mert önálló novellaként nem állnak meg - G. L.), egymáshoz kapcsolódó szöveget követi mindig egy-egy rövid helyzetrajz, pillanatkép, jelenet, ami nem mindig kapcsolódik a két megelőző íráshoz vagy a következőhöz (viszont kapcsolatban lehet - szerintem: van is! - a kötet más írásaival), majd következik az eddigieket némiképp értelmező, a ciklusban középpontba állított szereplő jelenbeli magatartását múltbeli történésekkel megvilágító, magyarázó elbeszélés". Ez a hat Régi megható történet..., melyek közül öt, a félhülye Sebestyén gyerekről szóló utolsót kivéve, önálló novellaként is olvasható. így jön létre az a sajátos nagy struktúra, amely hatszori ismétlődő eljárás folytán féltucat azonosan felépített kis ciklust foglal magában. Annak ellenére azonban, hogy a kötet szerkezetileg egy nagy ciklusból és hat kis ciklusból áll, mégsem beszélhetünk zárt struktúráról. Ugyanis az egyes novellák közötti közelebbi és távolabbi összefüggések, az egyikből a másikba történő átívelések a szövegek különös lebegtetését eredményezik, ami a kétszeresen zárt szerkezet ellenére is nyitottságot biztosít. A kettősség az írónak a megformálásra választott anyaggal való birkózását példázza. Ez a műfaji ingadozás, egyesek szerint tétovázás, amely hol novellaciklus, hol „regény irányába" billenti el az adott művet, több formális szerkezeti kérdésnél, jóllehet az is, valójában alkotáslélektani problémát jelent. Gionnál ez úgy demonstrálódik, hogy bár a novellák (olykor csak novellacsírák, rövid történetek vagy anekdoták) az opus azon nélkülözhetetlen építőkockái, melyekből nagy s nagyobb prózakonstrukcióit (egész a regénytetralógiáig) felépíti, igaz történeteinek elemei, melyek azonban azzal, hogy szinte önálló életet élnek, megnehezítik a vágyott regényforma létrehozását, ami az író számára intenzív belső alkotói harcot jelent. Nem tud lemondani a novelláról, holott valójában regényt szeretne írni. Marad megoldásként a novellaciklus, melyben a kis formák megőrzik teljes vagy viszonylagos önállóságukat, ugyanakkor pedig akár regényre hajazó konstrukciók látszatát kelthetik. Ezért nehéz eldönteni, mi regény, s mi „csupán" novellaciklus. Míg a szenttamási sagának is nevezett regénytetralógia (Virágos katona, Rózsaméz, Ez a nap a miénk, Aranyat talált)4, akárcsak a Kétéltűek a barlangban, a Testvérem, Joáb, a Börtönről álmodom mostanában5, vagy az életműkiadás harmadik kötetének6 hat ifjúsági regénye közül öt (Engem nem úgy hívnak, Postarablók, A kárókatonák még nem jöttek vissza, Sortűz egy fekete bivalyért, Zongora a fehér kastélyból) esetében nem vitás a műfaji besorolás, kivétel nélkül regények, illetve kisregények, addig a regények közé sorolt Izsakhár (1994), vagy még inkább Az angyali vigasság (1985), amely az ifjúsági regényeket tartalmazó kötetben kapott helyet, már nem nevezhető egyértelműen regénynek. Az utóbbi első kiadásának belső címlapja szerint novellákat tartalmaz. Az egyes szövegekben vezérszólamként vissza-visszatérő, a könyv címévé is tett angyali vigasság, mert inkább hangulati, mint gondolati szimbólum, kevés ahhoz, hogy a hét novella olyképpen 75
