Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 5. szám - Gerold László: Istenek és bérgyilkosok között: Gion Nándor, az elbeszélő
Állóvízszerű életkép, mondhatnánk, ahol nem történik semmi, holott a kis közösségen belül is konfliktusok vannak, és összetűzésbe kerülnek a rajtuk kívüli világgal is. Nem szeretik azokat, akik a közeli téglagyárban dolgoznak, s a hangoskodó Adamkóhoz hasonlóan felverik a félutcányi világ nyugalmát. Ezt elkerülendő árkot ásnak, hogy (fél) utcájukban ne járhassanak a hídépítők munkagépei, majd felgyújtják a hidat, amely összekapcsolná őket a településsel. Ugyanakkor egymással sem élnek békességben. Együtt élnek, mert nincs más választásuk. Az öreg Madzsgáj, akit kifárasztottak az emberek panaszai, kérdezi Rozmaring Banditól, az egykor híres korhelytől, amikor egy éjszaka az ablakon bekopogó Szent Erzsébet közli vele, hogy enged villanyszerelő szerelme csábításának, s elmegy: „Te nem szeretnél elmenni innen?" A válasz: „Hova a fenébe mennék? [...] Utálom ezt a házat, de hova a fenébe mennék?" Nincs is hova ebből a kényszerből összezárt emberek közösségéből, amely nem is közösség a szó nemes értelmében. Ha a Keglovics utca különös világa, embertenyészete mögé nézünk, óhatatlanul két olyan mozzanattal szembesülünk, amelyeket a Gion-opus szinte egészére egyaránt jellemzőnek, érvényesnek tekinthetünk. Az egyik a színhelyek és szereplők körének megválasztásából adódó zártság, az a szigorúan behatárolt világ, amelyben regények, novellafüzérek, -ciklusok és novellák alakjai élik az író által elmesélt életük mindennapjait. A másik az a Gion által kedvelt műfaji ambivalencia, amely elsősorban műveinek kritikusai számára jelent(het) dilemmát. A kettő minden látszat ellenére szervesen összetartozik. Zártságon olyan színhelyen élő kisebb és nagyobb közösségeket kell érteni, amelyek számára élettér egy (fél) utca, egy falu vagy kisváros, ennek néhány utcája, egy-egy körzete, folyó- vagy csatornapart, műhely, börtön, vagy éppen Pest meg Buda egy-egy kerülete, néhány utcája, esetleg lakóháza, villája, ahol az élet peremén tengődő emberek próbálják ügyeskedve, számukra úgy-ahogy elfogadható módon élni az életüket, ahol fiatal emberek baráti társasága keresi helyét a nap alatt, élettapasztalatokat gyűjtve kamaszok jutnak el a felnőtté válásig, ahol nemegyszer komoly veszélyt jelentő történelmi események zajlanak, követik egymást stb., stb. Ahol az adott tér és a benne levő szereplők szoros összetartozása eredményeként, egymásra utalása következményeként sajátos, de ugyanakkor sok szempontból általánosnak is tekinthető, tér- és időbeli, mind földrajzi, mind történelmi vonatkozások tekintetében körülhatárolható, jellemző (mikro)közösség(ek) jön(nek) létre. A Gion-opusban először az Ezen az oldalon kapcsán merül fel a szövegek ciklusba rendezésének kérdése, jóllehet már kezdetektől felismerhető bizonyos novelláknak szereplők által történő lehetséges összetartozása. Gondoljunk a szépprózával való első próbálkozások idején írt Ahasvérus-történetekre, amelyeket a közös főhős alapján akár a később oly gyakori s jellemző szerkesztési eljárás, elv csírájának tekinthetünk. Az Ezen az oldalont követően viszont, a regényeket leszámítva, szinte állandó strukturális egységként jelentkezik a több szöveget összekapcsoló szerkesztési eljárás. A magyar irodalomban, ahogy irodalomtörténetünkből tudhatjuk, Mikszáth Kálmántól, Cholnoky Viktoron, Krúdy Gyulán, Kosztolányi Dezsőn át, majd később a huszadik század kilencvenes éveiben gyakori, bár nem domináns eljárás a prózai szövegek ciklusokba szerkesztése. Ezzel szemben elméleti irodalmunkban a novellaciklus műfaji tárgyalása meglehetősen ritka. Mind a mai napig nem alakult ki a novellaciklus poétikája, ami látható abból is, hogy a formát eddig legalaposabban körbejáró tanulmány szerzője2 sem tudja egyértelművé tenni, milyen kritériumok alapján történjen ennek a strukturális egységnek a pontosítása, illetve melyik megnevezés a legmegfelelőbb. A témát gazdag nemzetközi szak- irodalom alapján áttekintő dolgozatban a két szélső pontként megjelölt novelláskötet és regény szerű forma között előforduló terminusok a novella/elbeszélésciklus, a novellasorozat, a novellafüzér, a novellacsoport, illetve a szövegcsoport, attól függően, hogy az idézett 74
