Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 5. szám - Potozky László: Pörgő szilvák
A mérnök elérte az ő sorukat is, és rövid nézelődés után Virág állványa mellett állt meg. Felnyúlt az egyik alsó ág felé, mintha gyümölcsöt akarna leszakítani, keze azonban irányt változtatott, és Virág fenekén állapodott meg, majd egy ízlelgető szorítás után kivett egy szem szilvát az asszony vödréből. Feri némán figyelte a jelenetet a levelek takarásából, felesége is szótlanul, kifejezéstelen arccal dolgozott tovább. Nem kell észrevenni az ilyesmit, lényeg a fizetés, meg hogy legyen mit enni, végső soron semmi sem történt, és már az is elmúlt, hamarosan pedig el is felejtődik. Csak ők dolgoztak, amikor délben megérkezett a traktor az első szállítmányért, a többi munkás a fák árnyékában pihent. Baromság megszakítani a szedést, biztatta Feri az egyre lankadó Virágot, elég, ha az ember két percre megáll, és máris képtelen ugyanolyan tempóban folytatni. Mihelyt feltűnt a traktor a szomszédos sorban, a következő, megkezdetlen fához siettek, hátha össze tudnának kapkodni még egy ládával az alsó ágakról, a másikat később is befejezhetik. Igazából mindegy, hogy most, vagy pár órával később küldik le azt az egyládányi szilvát a faluba, ugyanakkor pedig a hirtelen nyereség örömével tölti el az embert, ha a leadott mennyiség csak úgy a „semmiből" megszaporodik tíz kilóval. Feri négyes oszlopokban adogatta fel a ládákat az utánfutóra, mindegyik oszlop legalsó ládájában három-négy marékkai kevesebb gyümölcs volt. Ezeket biztosan visszadobnák, vagy kettőt összeöntenének, ha egyenként kerülnének a rakodómunkások kezébe. A traktor nyomában, kezében nyilvántartó füzettel a bakter lépdelt, és mindenkitől megkérdezte, hány ládával adott fel. Feri kettővel többet mondott. Ugyan, mit számít egy kenyér ára a mérnöknek? Virág az utolsó két munkaórát egy fa törzsének dőlve töltötte, legyűrte az egész napos émelygő rosszullét meg az éhség. Kezét-arcát többször is megmosta, de csak nem szabadult meg a permetezőszer szagától. Magába erőltetett néhány szem szilvát, de még le sem ért az utolsó, már jött is vissza az egész. A nap végi elszámolásnál keserűen vették tudomásul, sem a megfeszített munkatempó, sem a csalás nem segített az addigi ládaszám túlteljesítésében. Feri elrejtette hétfőre az állványt, majd leereszkedtek a szilvás végébe, és felkapaszkodtak az utánfutóra. * Hosszú sor kígyózott a raktárépület előtt. Feri félpercenként előrelesett a váll- rengeteg fölött, de úgy tűnt, egy lépéssel sem jutottak közelebb az ajtóhoz, mely mögött a mérnök egy összecsukható kempingasztalnál osztotta a fizetést. Virág nyöszörgött mellette, epét öklendezett. Feri végigsimított a hátán, csitítgatta, hogy most már igazán nincs mitől rosszul lennie, itt nyoma sincs a szilvás vegyszerszagának. Végre sorra kerültek. Feri hiába kutatta, semmi jelét nem fedezte fel, hogy a mérnök felismerné az előtte álló nőt. Igaz is, gondolta, én csak a mi sorunkat látom, ki tudja, ez a majom még hány fehémépet taperolt végig, miért kéne pont az enyémre emlékeznie? Virág némileg visszanyerte az erejét, amikor már pénzzel a kezükben tartottak a bolt felé. Fél kiló szalámit és egy veknit vettek, állva, az üzlet előtt gyúrták magukba. Az utolsó falatoknál eszméltek rá, talán jobban tették volna, ha valami 7
