Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 4. szám - Sümegi György: Gy. Szabó Béla Homokvilága körül
fordult. „Szeptemberi ősz volt, mikor a Kiskunság egyik legmostohább homokvidékére kerültem először. /.../ Hirtelen ősidők óta műveletlen, vad dombok tűntek fel, ami alföldi értelemben nagy ritkaság. Egyik-másik oldalán borókafenyő, hajladozó nyárbokrok, vagy a rendszabályozó akác. /.../Én csak faltam a szemeimmel a sok látnivalót. A szőlő javában érett, az akác egyénenként szí- neződött, sárgította az ősz. Fölöttünk a nagy vörhenyes ég szinte kongott. I...I Szánk nagyközség állomásán szálltam ki, s először bizony kicsit furcsán éreztem magam. Túl puha volt a homokos talaj, s túl nagy az égbolt. /.../ Nádfedelű lapos kunyhók, mint a megvert kutyák huny ászkodnak a homokba cövekelődött nagy jegenyék mellé. Mellettük egy-egy »óriás szúnyog«, a már alföldi jelképpé vált kútgém." Gy. Szabó őszinte rácsodálkozását, de a „dolgok mögé kutatás" szándékát szenvedélyes, egyes szociografikus elemeket is láttatni akaró érdeklődés jellemzi: „Festő szemének szép ez a sok puhaság, a finom homok, lágyvonalú vályogházak, nádból szelídült tetők, de mindez az időnek nehezen tud ellenállni. Szegény a nép pénzben, s a vidék fában. Ezért nincs égetett tégla, sem cserép. Nyolcszázkilencvenhat ház közül nyolcszáznyolc- vanöt vályogból épült, ezekből ötszázhatvankettő kő- vagy téglaalapú. Hatszázkilencvennégy ház náddal, vagy zsúppal fedett. /.../ Nagybirtok nincs. /.../ Szomorú könyveket olvasni mostanában az alföldi népről. /.../ Vadvizek, szikesek is tarkítják a környéket. /.../ Az Alföld legvadabb helye ez. A húsz-negyven méteres homokbuckák hullámaihoz hasonlót csak sivatagi képeken láttam." Gy. Szabó Béla leírása plasztikus, mondhatom úgy is, hogy valóban festői, mert már- már szociografikus pontosságú lejegyzései egyre inkább átmelegednek, és a táját mind jobban ismerő alkotó vallomásává alakulnak át. Azt is fölidézi, hogy milyen odavaló, homoki eszközzel rajzolt, és tapasztalatai birtokában hogyan tért át a tusról a színes képek alkotására. „Az egyik háztetőből kihúztam egy nádszálat, tollá faragtam. /.../ Volt egy kis tusom és hihetetlenül könnyen szaladt a puha nád. Rajzoltam mindent, ami elém került. /.../ Rajzoltam, ahogy csak szemem és kezem bírta. A gyülekező vonalak megtörték a csendet, s zengett a papír, ha a toll megérintette." Mivel a képzőművész a táj egyik fölfedezője, Gy. Szabó az elkészülő művekkel, valójában rajzról rajzra veszi birtokba a tájat, így az is természetes, hogyha más évszakban tér vissza, a természetbeni változásokat is élesebben látja, rajzolja meg, és a színek megjelenítő erejével is igyekszik képekbe foglalni tájélményeit. „Kora tavasszal vitt el második utam. Nedves március volt. /.../ Mindenfelé tócsa, tó, néhol már Balatonná pöffeszkednék, vége alig látszik. Az óriás ragadozó állat bőréhez hasonló tócsás föld szemnek tetszetős volt, pedig sok jaj támadt nyomában. /.../A nádrajzolás mind jobban lekötött. Egyszerű itt az élet, és mégis változatos látnivalókat dob az ember elé. Ostorát vesztett gémeskút, mely most az égben kotorász, gyümölcsfákkal hajladozó sápadtbarna ruhájú emberek. Esetlen kisgyerekek, virágzó cseresznyefáid, messze elnyúló smaragd szőnyegek és gólyalepte fűzfás rétek. /.../ Egy évig csak szénnel, tussal rajzoltam, s bár hónapokig kísérleteztem a színes fametszéssel, most mégis bizonytalan lettem, mint aki elfelejtett kedvesét látja viszont. /.../ Pedig színes volt ez a buckavidék. Bátortalanul kezdtem meg a munkát, de hovatovább mind jobban ment. Szokatlan volt a sok világos szín, de nem kellett sokat keresgélnem a festékek között, hogy a szőke hajú nyárfákat, meleg-sárgás homokot felfessem, s hozzá a bársonyos eget, a hermelin felhődarabkákat.'' Gy. Szabó Béla a homokvilágot szavakkal is plasztikusan, érzékletesen állította elénk. A legelőször készített leíró-rögzítő, tájfölmérő rajzai után eljutott a környéknek a színek erejével történő megidézéséig. Vagyis a lerajzoló, megörökítő alkotói attitűdtől az egyénibb és szubjektivebb vallomásos képírásig. Addig, hogy az 1938-1943 között készített pasztellképein már az ő, már Gy. Szabó Béla homokvilága köszönt ránk: szanki falurészletek, vadvizes homokdombok fákkal, bokrokkal finoman beszegett látképeken, a vadvizekben tükröződő, sok színben játszó, kavargó komor nagy ég, kutyatejes szélbarázda, majd ismét vadvíz, szikes és újra homokbuckás, lila-párás táj. Mindezeket, az Erdélyi Helikonból idézetteket is közli A szanki homokvilág című, már kemény borítóján is stílusosan homoksárga, lilás-feketés tájkép-részletet, azaz 107
