Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 1. szám - Bogdán László: Vaszilij Bogdanov verseiből
A kirgiz írók meglehetősen megkedveltek bennünket, s csak a repülőn, Frunzétól megbízhatóan távolodva kacagtunk fel, elképzelve a vörös bugyellárisokban direkt nekik címzett üzeneteinket olvasgató, tajdag tolvajok arcát. „Ide se jövünk vissza többé" - nyugtathattam Lénát, de ő felnevetett. „A költő tanító is - emelte fel ujját. - Nevelő. Tanulni, tanítani ennyi az élet. Ne lopj és üdvözölsz! A kirgiz sztyeppén A kirgiz sztyeppén, hatvankilencben, a kirgiz sztyeppén valahol, távcsővel figyelsz egy határállomást, távolabb teve bőg, kutya csahol. A kirgiz sztyeppén, hatvankilencben Elveszel. Rémálom forgat. A por is emelkedik. Eltakar mindent. Poharadban vádlón villog a bor. Ma, amikor mindezt felidézed, homokba süppedsz. A kaján végzet teveháton bőgve távolodik. Egy sziklát nézel. Konok baszmacsok merednek rád. A por gomolyog. Itt lőtték le őket, negyven éve, itt! A mesterdalnokok Árván kerengnek a világon, jönnek lóháton, teveháton. Három futballpályányi téren, történeteik újraélem. Hangosbeszélőn, egymás után - alkonyba fullad a délután - a kirgiz hősi eposzt mondják, átélve árva népük sorsát. Amiből mi keveset értünk, de a hős Manasz harcol értünk. Akár egy vogul medveének, a történetek körbeérnek. A felismerések szikráznak, az ének elég-e hazának? 38
