Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 3. szám - Ittzés Mihály: Zeneirodalom: Egy tankönyv, amelyet minden zenekedvelő élvezettel és haszonnal forgathat
Ittzés Mihály Zeneirodalom Egy tankönyv, amelyet minden zenekedvelő élvezettel és haszonnal forgathat Az olvasó számára nyilván szokatlan s meglepő, hogy egy tankönyvet tettünk meg ismertetésünk tárgyává, eszmefuttatásunk alapjává egy szépirodalmi, szociográfiai és művészeti folyóirat oldalain, holott az inkább egy (zene)pedagógiai lap hasábjaira való. Ha csak elsődleges rendeltetése szerint, tankönyv mivoltában vehetnénk számításba a bemutatásra szánt könyvet, valóban helyénvaló lenne az aggály jelen írás eltévedéséről. Az alábbiakból remélhetően kiderül, hogy okkal s joggal hívjuk fel a Forrás olvasóinak figyelmét is Körber Tivadarnak - meglepő módon - a Műszaki Kiadónál megjelent, szép kiállítású kétkötetes Zeneirodalom című munkájára. Van-e még zenei ismeretterjesztő irodalom kis hazánkban, amelynek sok lakója úgy tudta évtizedekig, hogy egy zenei nagyhatalom polgára? S ha él még ez a „műfaj", szükség van-e rá egyáltalán nyomtatott formában, amikor a világhálón néhány kattintással bárki biztosan talál információt (ha nem is magyarul) minden valamirevaló zenéről? Ezek a gondolatok forognak először a fejemben, amikor belelapozok a könyvbe. Az igazán hasznos „műfajkeveredés" okán azonban kezdjük a kérdések megválaszolását a könyv elsődleges rendeltetésének oldaláról. Aki valamelyest járatos a zenei szakközépiskolák és a zeneiskolák dolgában, bizonyára tudja, hogy a zeneirodalom kötelező tantárgy a leendő muzsikusok, illetve választható az amatőr zenetanulók számára a magasabb osztályokban. E tárgy célja, hogy kiemelkedő és jellemző művek megismertetésével, a zenei műfajok és stílusok színes világában adjon alapvető ismereteket (és élményeket!) a diákoknak, bevezesse őket a legnagyobb komponisták világába. A rendszeres és átfogó zenetörténeti tanulmányokat a felsőfokú intézmények, zenetanár- és művészképzők, s persze a zenetudományi tanszék számára tartja fenn a tanterv. Hasonlatos ez a megoldás ahhoz, amilyent az általános műveltséget (és részben a szakműveltséget is) megalapozó középiskolai oktatás választott az irodalom területén, s tán a képzőművészet számára is. A szerző - aki zenepedagógusi pályáját öt évtizede Kecskeméten az ének-zenei iskolában kezdte, a helyi zeneiskola igazgatójaként, majd a Zeneművészeti Főiskola tanulmányi osztályvezetőjeként folytatta - több mint harminc évig oktatta e tantárgyat a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában. Azonban nemcsak több évtized oktatói, hanem sok-sok ifjúsági és felnőtt közönségnek szóló hangverseny műsorvezetői tapasztalata alapján foghatott hozzá könyvének megírásához. Talán épp e kettős szakmai tevékenység és elkötelezettség okán közelíthetett úgy tárgyához, hogy arra a szerkesztő, dr. Honffy Pál által jegyzett „fülszövegben" olvasható megállapítás a műfaji kettősségről teljes mértékben érvényes legyen. Jelen írás alcímében utalunk e jó értelemben vett kétarcúságra: iskolai tankönyv és felnőtteknek szóló ismeretterjesztő irodalom. A fent feltett második kérdésre (van-e igény a zenei ismeretterjesztő irodalomra?) talán igenlő válaszként értelmezhető az a tény, hogy jelen beszámolónk tárgya a második, átdolgozott kiadás. A vonzó kiállítás, a keménytáblás kötés, rajta a híres Memling-triptichon, a Muzsikáló angyalok részletével, azt mutatja, hogy tankönyvként is tartós használatra készült, hiszen a zeneirodalom tantárgy négyéves középfokú oktatásának anyagát tartalmazza. Ezen túl sem alkalmi, a tanulmányok végeztével szemétbe vethető segédanyagnak szánták létrehozói a könyvet, hanem a diákok számára is megőrzendő, akár egész pályájukat elkísérő kézikönyvnek, zenei kalauznak. Vissza-vissza lehet térni hozzá, feleleveníteni egy-egy zenetörténeti korszakról, műfajról, s leginkább egy-egy fontos zeneműről való ismereteket. A kötetekben való tájékozódást, a visszakeresést megkönnyítik a mutatók. 108
