Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 3. szám - Vári Attila: Halotti tor

Mucurka csak másodpercekig dőzsölt a tálban, aztán váratlanul felugrott, s leverte az asztalról a poharakat, üvegeket döntött fel, s a csörömpölésre benyitott a különterembe Baloghné, a tulaj felesége.

Amikor meglátta azt, hogy néz ki a társaság, nem állhatta meg kacagás nélkül, s hatalmas melle és hasa úgy hullámzott, mint a tengeri szökőár, mint valami húsból-hájból való cunami. Amikor abba tudta hagyni a testét görcsösen rengető nevetést, kikiáltott a csaposnak.- Gyere, szedd le a terítékeket - s utasította arra is, hogy hozzon tiszta abroszt, egy csomag papírszalvétát törölközésre. - Na, az ilyesmi háromig meg nem áll. Ez volt az első felvonás - mondta, még mindig rázkódva a kacagástól, aztán kiment, hogy a konyhában pótolja valamivel a paradicsomos szardellát.

A csapos újra terített, s mielőtt kiment volna, a homlokához kapott.- Szinte elfelejtettem. A megboldogult már vagy két hete hagyott Békái úrnak egy csomagot, s a lelkemre kötötte, hogy óvatosan bánjak vele. Azonnal hozom is - mondta.

Amikor visszajött a dobozzal, Békainak rosszérzése támadt. Szabályos kocka volt, méretéhez képest elég súlyosnak találta, s mielőtt kibontotta volna, óvatosan megrázta, arra figyelve, hogy hall-e valamiféle koppanást, koccanást, s a feszült csöndben mindenki hallhatta, hogy a rázástól ketyegni kezdett valami a dobozban.- Az istenit, ez egy bomba - nyögte a pedellus, akit nemrég robbanó szivarral kínált a megboldogult, s a többieket nem is kellett figyelmeztetni, szinte osontak az ajtó felé, s csak onnan szólt vissza a sekrestyés. - Óvatosan tegye le. Ezt nekünk szánta, hogy vele menjünk a túlvilágra.

Békái reszkető kézzel tette le, de a ketyegés olyan hangos volt, hogy még akkor is hallotta, amikor már a Surlott Grádics nagytermében osztogatta a parancsokat.- Mindenki hagyja el a termet. Bomba van a kis-szálában - szinte hörögve mondta, s az emberek e paradicsomszósz maradványaitól véresnek hitt fej láttán szinte felborították az asztalokat, úgy igyekeztek a kijárathoz, hátvédként a váltóőr ment, Baloghnét vezette a kijárathoz, s a csapost utasította, hogy hívja a rendőrséget, s hogy azok hozzanak tűzszerészeket is.

Óráknak tűnt az az idő, amit a szemközti járdán, a vendéglőtől eléggé távol töltöttek, s terelgették az arra járókat is azért, hogy a robbanás ne okozzon senkiben kárt, s amikor megérkeztek a rendőrök, akik sárga szalaggal kerítették körbe a veszélyes zónát, Békái elmondta, hogy mi történt.- A rázással beindította az időzítőt - mondta enyhe kérdő hangsúllyal egy idősebb törzszászlós, s mert a nyugalmazott váltóőr elmondta, hogy az asztal melyik sarkára tette, az egyenruhás rendőr, aki szintén szkafanderbe öltözött, bekísérte a búvárkinézetű tűzszerészeket.

Sokáig pepecseltek. Ki-be jártak, nehézkesen, mintha robotok lennének, s adóvevőn keresztül beszéltek egymással, mert sisakjuk eleje vastag üveg volt, s különben nem hallhatták volna a másik szavait.

Kábeleket vittek-hoztak. Olyan volt, mintha lassított filmet nézne az ember.

Valami kameraszerűséget szereltek össze, aztán jobb kezüket, mintha az égtől kértek volna segítséget, magasra emelték, s hárman újra bementek, a negyedik pedig az utcán maradt, s egy képernyőn figyelte azt, amit a kamerával láttattak a többiek.

31