Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 3. szám - Jász Attila: Kupolahéj; Majdnem
Majdnem „Enyém itt az idő." (Lénárd Sándor) Egy régi fotó található a lepel alatt, bármilyen hihetetlen, így van ez jól, emléktábla gyanánt beszél a kép. Bár nincs rajta szó, csak egy ó kép, egy régi P fotó. Beszéd helyett a szó, tenger helyett folyó, folyó helyett a tó, eső helyett a hó, kép helyett egy régi fotó lapul a lepel alatt. Háttér helyett omló vakolat. Befalazott szavak. Szeszgyáros voltam egykoron, eltűnt régen az én korom. Vallj be mindent, idő: késel, múlsz, sietsz. S itt végre hozzám simulsz. Egy régi fotó fog itt vallatóra minket. Egy régi fotó fog itt vallomásra bírni, és megidézi emlékeinket. így ni. Amiket meg se éltünk, mégis egy régi fotó valahogy mindig és sohasem lesz/volt ilyen. Arcunk tükröződik a kopott vitrinen. Szeszgyáros voltam egykoron, eltűnt régen az én korom. Vallj be mindent, idő: késel, múlsz, sietsz. S itt végre hozzám simulsz. Egy régi fotó mutatja épp, az idő múlik, szép. De hogyan és merre halad? Folyik. Ha másképp nem érzékeled, szalad. Nehéz nyomon követni kiszámíthatatlan kanyargását. De most éppen áll a műtermi fotós lencséje előtt. A Lőke bácsi.
