Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 2. szám - HETVEN ÉVE SZÜLETETT GION NÁNDOR - Szerdahelyi Zoltán: Beszélgetések Hajnóczy Péterről Balázs Józseffel
is egy tehetség, ha az ember a saját írásairól tud beszélni. Ehhez neki nem volt tehetsége, de nem is érdekelte. Nagyon helyesen, különben. Az ő művészete a csinálás volt. Tehát írni. Aprólékosan, nagy műgonddal, rettenetes fegyelemmel, rendkívüli hozzáértéssel, ösztönös nyelvi készséggel. Ó sose tanult semmit, egyszerűen tudta, hogyan kell pontosan fogalmazni. Rettenetes gyötrődéssel és pontossággal írt - neki ez volt a jellemzője, nem az, hogy interpretálja magát, vagy valamüyen módon a világ felé önmagát eladja - hanem a munka. Maga a munka, amiben az ő valódi, rendkívüli tehetsége és fantáziája és egyénisége megmutatkozott. Egyszer, amikor a lakásunkon beszélgettünk, elmondta nekem, hogy filmrendező szeretne lenni. Tudta, hogy a Filmgyárban dolgozom, és szóba került a rendezés is. Beszélt erről a vágyáról, s elmondta, hogy az ő filmrendezői példaképei a japánok. Olyan jó filmeket szeretne rendezni, mint Akira Kurosawa. A szuper-realizmusnak és a szuper-szürrealizmusnak a különleges keverékét szerette volna filmen megvalósítani - ilyen látomásai voltak. Ült nálunk az ágyon és előadta, hogy a vér egyfelől realista módon jelenne meg, ám ugyanakkor ennek a vérnek egyben különös-szürreális, szimbolikus értelme is lenne. Elmondta, hogy ennek megvalósítási technikáját a japán filmművészetben látja, amit ha tovább tanulmányozna, akkor filmrendezőként is tudna létezni. Úgy érzi, hogy megvannak erre a képességei, és ha úgy alakul az élete, akkor rendezhetne is.- Számomra ez a megnyilatkozás a kísérleti irányhoz sorolt Hajnóczy Péter és az újrealistának aposztrofált Balázs József közötti rokon vonásokra is rámutat. Hajnóczy írásaiban is fontos szerep jut a mindennapi, az úgynevezett kis dolgoknak, s egyúttal hangsúlyozódik azok mögöttes jelentősége is. Mint a például felhozott japán filmekben, ahol a legnagyobb brutalitásból egyszer csak finom, költői érzékenységű képsorok, jelenetek bomlanak ki.- Szimbólummá válik azonnal, átmegy mélyfekvésbe. Igen, én is így gondolom, hogy nem véletlen ez a rokonság köztünk. Hajnóczy fűtőjének elszántsága ugyanarról a tőről fakad, mint az én Koportosomban a szegény cigányember igyekezete, hogy méltóképpen temethesse el a feleségét.- Hajnóczy filmes érdeklődése kapcsolódott-e valahogyan az Ön filmgyári munkájához ?- Nekem a filmgyárban dramaturgként az volt a feladatom, hogy minél több irodalmi, prózai munkát megvegyünk, azzal a céllal, hogy belőlük esetleg film készülhessen. Új könyveket, folyóiratokat kellett olvasnom, és ha megjelent egy jó könyv, akkor jeleznem, hogy érdemes megvenni a jogot. Azért, hogyha film készülne belőle, az nálunk történjen. Az effektiv munka az íróval - vagy az író nélkül -, vagy az íróval és a rendezővel közösen, az már a folyamatnak egy másik része volt. Mivel rám Hajnóczynak A fűtő című elbeszélése különös hatást gyakorolt - a kidolgozásmód, a szemlélet, a pontosság, az egész előadása, tömörsége és rendkívüli elevensége okán, javasoltam, hogy vásároljuk meg a mű megfilmesítésének jogát. Négy stúdió működött akkor, s én az Objektív Stúdiónál dolgoztam, aminek a vezetője Marx József volt. Ő, amennyire tudta, tényleg támogatta - lehetőségei szerint - a fiatal irodalmat. Ha látta, hogy lehet valamivel mit kezdeni, akkor: „Na, vegyük meg, hátha tudunk belőle filmet csinálni!" Akkoriban léteztek még dramaturgiai keretek, melyek egyben az írók támogatását is szolgálták - ilyen módon is kapott kis ösztönzést az irodalom. Irodalompolitikái, művészeti program is volt, hogy a mai magyar irodalomból legyen film - és ezt el is várták a művészeti és a filmes élet vezetői. Ennek múltja volt, hiszen - Sarkadi Imrétől kezdve Galambos Lajoson át Sánta Ferencig és Örkény Istvánig - nagyon sok író munkájából készült már film korábban. A mecenatúra egy sajátos formája volt ez akkoriban. 88
