Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 2. szám - HETVEN ÉVE SZÜLETETT GION NÁNDOR - Szerdahelyi Zoltán: Beszélgetések Hajnóczy Péterről Balázs Józseffel
Hát, bizony előfordulhatott, hogy nagyon gyakran megsértett embereket, talán engem is. De, azt hiszem, teljesen akaratán kívül. Ezt be kellett kalkulálni, amikor ilyen lebegő-li- begő állapotban volt - többnyire alkoholos állapotban. Ezt az ember megérezte, legalábbis meg kellett éreznie mindenkinek, ki a környezetében volt, és akkor betudta annak, hogy „ez van!" - és haragudni rá, ez föl sem merülhetett. Őrá nem lehetett haragudni! Magas, erős testalkatú volt, aki fizikai munkát végzett, nagyon hosszú ideig. Abból élt, hogy kőkeményen dolgozott. Utána szabadúszóként próbált meglenni (utolsó éveiben nem végzett már fizikai munkát), ösztöndíjakat kapott, ahonnan tudott, innen-onnan. Pénzek jöttek, csurrantak-cseppentek, megjelent ez-az, fölment valamelyik szerkesztőségbe, hogy: „Majd hozok írást - de kérek előleget!" Amire szüksége volt, mert kívánta, hogy lemenjen és tudjon venni egy üveg vörösbort. Érdekes volt, hogy sose panaszkodott, hogy a világ ilyen rossz meg olyan rossz. Anyagi gondjai miatt se, pedig nyilvánvalóan soha nem volt pénze. Egyszer például a 4-es buszon találkoztunk össze (mert ő a Lékai téren lakott, én meg a Márvány utcában), s akkor is ilyen semmiségekről folyt a szó, hogy: „Te, öregem, milyen fura dolog ez, hogy milyen közel lakunk egymáshoz, és mégis milyen keveset találkozunk. És most összefutottunk a 4-es buszon!"- Egyik beszélgetőtársnőm állítása szerint Balázs József lett volna Hajnóczy tanúja a vele tervezett esküvőn...- Erre a tervezett esküvőre nem emlékszem... Én egy másik hölgyről tudok, egy nagyon kellemes, fiatal leánykáról a Filmgyár szerkesztőségében - igazi bensőséges szerelmi kapcsolat volt közöttük. Mindenesetre ezek a viszonyok az ő normális életvitelére is rámutatnak, arra, hogy kapcsolata a nőkkel ennyire szerteágazó volt. Jelezve egyben az ő minden iránt való érdeklődését. A feleségével is találkoztam néhányszor - akinek első kötetét, A fűtőt ajánlotta - ő nagyon mellette volt és támogatta-segítette. Állítólagos tanú mivoltom inkább azzal függhet össze, hogy nem lehettem a számára antipatikus. Tényleg, kellemesen voltunk együtt: beszélgettünk, megértettük egymást. Ahogy megismerkedtünk, abban a pillanatban baráti viszony alakult ki köztünk, soha nem volt konfliktus. Ez a terve is mutatja, hogy bár ő nagyon extravagáns figura volt, a kapcsolatunkat barátságnak látta. S ha ez utólag így áll össze - jólesik és örülök neki.8- A találkozásai során miről beszélgettek, szóba került-e az irodalom?- Köznapi dolgokról volt szó - de politikáról nem. Ha együtt voltunk, akkor többnyire Péter beszélt. Mint azok az emberek, akik isznak, egyfajta lebegésben léteznek, és beszédkényszerük van. Csak mondják, mondják a monológjaikat a környezetüknek, ami miatt nagyon nehéz egyenrangú partneri viszonyt kialakítani. Pedig nem azért beszélt ő mindig, hogy én ne tudjak megszólalni, hanem mert olyan állapotban volt, ha ivott. Nem nevezném részegségnek, hanem inkább egy különös állapotnak. Tehát a beszélgetésünk egyirányú volt. Hiába akartam én is mondani valamit - ez nehéz volt, mert ő csak mondta a magáét. Mást helyreigazítana az ember, hogy „Fogd már be a szád!". Na de Péternek ezt nem tehettem, nem akartam megsérteni. így inkább rendkívüli toleranciával hagytam: „Jó, mondjad..." Irodalomról nagyon keveset vagy egyáltalán nem beszélgettem vele. Egyébként is jellemző, hogy írók között ritkán beszélünk irodalomról. Inkább arról, hogy mibe kerül ez, mibe az, ki mit csinált reggel... Észrevettem ugyanakkor - és ez nekem nagyon tetszett -, hogy nem szívesen nyilatkozik a saját irodalmi gyötrődéseiről, a nehézségeiről, az úgynevezett műhelytitkairól. Nem is volt talán neki ehhez elegendő tehetsége. Tudniillik az 87
