Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 12. szám - Füzi László: Megérkezés: III. rész

Hiába szerettem a tanítást, ha közben nem olvashattam az egyre izgalmasabbá váló folyóiratokat, hiába olvastam a különböző tanulmányokat, ha azoknak a következtetéseit nem vetíthettem rá mindennapi munkámra.

Bementem az iskolába, s hiába éreztem a feladatokat, ha közben, akkor úgy éreztem, más területeken kizártam magamat a világból. Amióta az eszemet tudom, hatni szerettem volna az emberekre. Tudott, hogy talán éppen a tanítás során kerülhetünk a legközelebb a másik emberhez, így feltételezhető, hogy a tanítással hathatunk leginkább rá.

Ám azt is megéreztem, hogy a tanári szónak akkor már nagy ellensége támadt, ez a tömegkommunikációban testesült meg, akkor még így hívtuk azt, amit ma összefoglalóan médiának nevezünk.

Úgy tapasztaltam, hogy tizenhat éves korukig lehetett valamelyest irányítani a diákokat, addig lehetett elérni, hogy a magunk értékrendje átkerüljön az ő világukba, aztán jött az, ami körülvette őket, s akkortól már a külső világ által sugallt értékek uralták őket.

Ezerkilencszáznyolcvan körül úgy tizenhat éves korukig hathattunk a diákjainkra, mondom, s jött a tömegkommunikáció világképe.

Úristen, mi van akkor ma?

Az általam kialakított gyakorlat az adott körülmények között eleve kudarcra volt ítélve, vagy én ítéltem arra, mert többet akartam elérni annál, amennyit el tudtam érni.

Ez a felismerés nagyon erősen belejátszott abba, hogy eljöttünk Egerből, s abba is, hogy elszakadtam az iskolától.

Elszakadtam?

Később rövidebb-hosszabb szakaszokra mégiscsak visszatértem hozzá.

20.

De az elszakadásnak más oka is volt.

Azt hittem, hogy egy folyóirat szerkesztőségében közelebb kerülhetek a történésekhez, mint ahogy azt tanárként megtehettem.

Ma sem tudom, hogy így történt-e?

21.

Megérkeztünk egy városba, ahol szinte nem ismertünk senkit, három évet éltünk ott, gyermekünk született, barátaink lettek, mégis úgy éreztük, hogy el kell mennünk onnét, másik várost kell megismernünk, másutt kell megküzde- nünk az otthonteremtésért.

Egerben minden ideiglenes volt körülöttünk, három év után már szerettünk volna biztosabb pontokat látni az életünkben.

Azt is tudtam, hogy úgy, ahogyan akkor tanítottam, abban a három évben, sokáig nem taníthatok. Egyszer meg kell majd állnom, meg kell majd alkudnom a körülményekkel, elfásulok majd, nem olvasom már el az új könyveket.

Volt olyan nap, hogy tizenkét órát tartottam meg, akkor még szombaton is dolgoztunk, általában szombat délután és vasárnap délelőtt törődtem az adminisztrációval, s a vasárnap délutáni séta után már a hétfői óráimra készültem.

43