Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 12. szám - Füzi László: Megérkezés: III. rész
Tudtam, sokáig ezt így nem csinálhatom. Nem éreztük, hogy bármikor is lakáshoz juthatunk Egerben. Mintha távol lettünk volna mindentől, ami korábban körülvett bennünket. Az egyetemi világtól, a családunktól, mindentől. Úgy éreztem, hogy a világtól is távol vagyok, távol az irodalomtól, távol a közélet történéseitől. 22. Igaz, hogy semmink nem volt, de volt egy kislányunk, s vártuk második gyermekünk születését, Áginak biztos állása volt, ha belegondolok, nekem is, taníthattam volna akár a nyugdíjas éveimig, de nem akartam addig tanítani. Nehéz volt eljönnünk, mást nem tudok mondani. Eljövetelünkkor Ági jövőjét nem láttuk, én sem tudtam semmit a szerkesztésről, az Egerben eltöltött három év is kötött bennünket. Végül menekülő-útvonalat biztosítottunk magunknak Ágival, magunk között. Azt mondtuk, ha nem válnak be az elképzeléseink, második gyermekünk megszületése után visszatérünk Egerbe. Közben tudtuk, hogy visszaút nem létezik, ahonnét egyszer eljövünk, onnét véglegesen jövünk el. 23. A legnehezebb az osztályomtól való elszakadás volt. A velük töltött két év alatt szoros kapcsolatom alakult ki a diákjaimmal. Sokat tudtam róluk, s ők is sokat tudtak rólam, egyfajta cinkos azonosulás volt közöttünk, amit tudtam, megbeszéltem velük, társadalmi-politikai kérdéseket is, próbáltam belehelyezkedni a világukba, nehezen ment, akkor már nagyok voltak a nemzedéki különbözőségek, ők, mintegy cserébe, néha elfogadták, hogy az iskolai elvárásokhoz is igazodniuk kell. Zsófi születése után velük beszéltem először, ők találkoztak elsőként az apai örömömmel, nekik mondtam el, a Népkert sarkán, hogyan látom március tizenötödikét, nekik beszéltem az olvasmányaimról. Nehéz volt megmondanom nekik, hogy elhagyom őket. Majdhogynem árulónak tartottam magamat, s tudtam, hogy ők is annak tartanak majd, amikor bejelentem távozásomat. Erősnek kellett lennem, amikor az osztályba beléptem. 24. Akkor döntöttünk, eljöttünk Egerből, életünkben komoly változások álltak be, mégis azt érzem, hogy azóta is azt az életet éljük, amelyet ott elkezdtünk. Nem kérdezem most meg, hány élete van egy embernek. Egy élete van, azt éli különböző korszakokban, különböző körülmények között. 44
