Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 11. szám - Fekete J. József: A rend keresője: Buda Ferenc köszöntése

az Elégia című verse például egy pusztuló világról beszámoló helyzetjelentés; a mindenségre vágyó költő belenyugvással szemléli idejének és életének múlását, ami észrevétlenül börtönként falazza körül a maga teremtette szabadságát.

Ebben az időben került sor Buda Ferenc ázsiai utazására, ott szerzett tapasztalata tovább mélyíti kételyeit, személyes múlandóságának bizonyossága fölé telepszik az ősök eltűnésének nyilvánvalósága. A tapasztalat nyomán 1983-ra teljesen megkeseredik, az életre már csak mint „krónikus jelen"-re képes nézni. A '83 című költeménye is számvetés, amelyben az Elégia és az Ázsia felett versekben felvetett kérdések és megfogalmazódó tapasztalatok még komorabb hangütésben jelennek meg: „Múltam csak sejthetem, / jövőmről mit sem tudok, /földbe enyészik a jelen,", majd az egyéni megszólítottság rávetül a társadalom egészére: „Száz éve itt minden ideiglenes.", amit újra az egyénre visszamutató képpel nyoma- tékosít: „Nem a kezemben: / hátamban a kés.", s miután „elhallgatott és elhallgattatott szavakéról, a lelken ejtett sebekről és csonkolásokról számot ad, léthelyzetét „Csöndország''-ként nevezi meg, amelyben mázsányi teher nehezedik rá. Újabb költőtárs, Szécsi Margit elvesztése korbácsolja indulatát a jelen költőien költőiet- len leírására: „Csillag-magasság helyett a talajbaktériumok / szintjén tenyésző művek sora példázza: miféle jellemvonások számára / otthonos a konszolidáció néven közismert társadalmi-lélekbeli állapot, / a szellemi és erkölcsi értékek iránti tartós kereslethiány."

A versek sorába belopóznak az időskorral foglalkozó költemények, amelyekben tényleíró, tudomásul vevő hangon szólal meg a költő, bár egyre súlyosabb szociális tartalmakkal és morális elégedetlenséggel telítődnek a versei, mégis inkább bölcs tanácsokkal felvértezve igyekszik elfogadhatóvá tenni életének ezt a szakaszát (Üzenettörlés), s mi sem természetesebb, hogy itt újra megszólaltatja az Urat, de ugyanazon a távolságtartó hangon, miként korábban is, megalázkodás, vagy a nyájhoz való megtérés helyett korrekt viszonyt kínálva fel, és várva el (Fohász a virradatban). Ennek a pályaszakasznak is van két, az életutat összegző, a korábbiakhoz képest meglepően rövid verse, a Hőből, fényből és az Isten szalmaszálán, amelyekben a korábbiaknál még mélyebben le- és megtisztulva, a lélek megbékélésével és a költött szó csiszolt simulékonyságával szólal meg a költő.

„Anélkül, hogy elhazudná..."

Az ember és a költő etikus tartásának József Attila, Nagy László, Szécsi Margit, Bartók Béla és mások műveiben megjelenő példákról beszélgetve Buda Ferenc leszögezte, hogy: „...az igazi műteremtés éppen az, ami a káoszt is rendbe tudja szedni, a külsőt éppúgy, mint a belsőt. Anélkül, hogy elhazudná a káosz tényét. "7 Ezzel a véleményével kapcsolatosan kételyét is megfogalmazta, hogy poétikai tekintetben akár elavultnak, meghaladottnak tűnhet a rendteremtő igyekezet olyan irodalmi gyakorlattal szemben, amely a szöveg szétfolyása révén kíván építkezni. Annyit tehetünk mindehhez hozzá, hogy az, amit Buda Ferenc magvasan megfogalmazott, nem puszta poétikai kérdés, sőt nagyon nem az, hanem egy emberi maga7 „de én hálok a világgal / nem énvelem ő." Buda Ferenc, Elek Tibor, Nagy András, Nagy Gábor, Zalán Tibor beszélgetése. In. Elek Tibor: Árnyékban és fényben. Darabokra szaggatott magyar irodalom. Kalligram, Pozsony, 2007, 388. p.

32