Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 10. szám - Hell Roland: Életútinterjúk a Kádár-korszak néhány vezető politikusával

voltunk bízva majdnem minden vonatkozásban, egyedül a személyi jövedelmet határoz­ták meg felülről. Ez akkor rendkívül nagy szabadságot, de egyben felelősséget is jelentett számunkra. Egyéni érdekeltség nélkül nem működik jól a mezőgazdaság. Továbbra is megmaradt ugyan a Tervhivatal és a népgazdasági terv, amely le volt bontva megyékre, de üzemekre már nem. A többi szocialista országhoz képest nagy fejlődésnek tartom, hogy nálunk kimondták: a háztáji is termelhet árut. Nem igaz, amit ma állítanak, hogy a magyar mezőgazdaság már 1985-re tönkrement. A mezőgazdaságban volt hatása az új mechanizmusnak. Míg korábban nem bukhatott meg egy szövetkezet vagy egy állami gazdaság, a mechanizmus bevezetése után erre már reális esély volt, ha azt rosszul vezették.- Mennyiben volt elégedett, értett egyet a -párt káderpolitikájával, a vezetők kiválasztásának elveivel, és annak gyakorlati megvalósulásával?- Csak részben. A hatvanas évek végén-hetvenes évek elején a fontosabb funkciók betöltését már képzettséghez kötötték. Ezt egyértelműen pozitívumnak tartottam. Nagy eredmény volt, hogy mezőgazdasági vonalon is lecseréltük az idősebb kádereket fiatalabb, képzettebb, szélesebb látókörrel rendelkező emberekre. De úgy gondolom, hogy a pártban ez nem ment olyan egyértelműen végbe, mint a vállalatoknál és a szövetkezeteknél. Nem a pártközpontra gondolok, hanem az alsóbb szintű pártszervezetekre. Hibája volt az MSZMP-nek, és az egész Kádár-rendszernek is, hogy a szektarianizmus „bocsánatos bűn" volt, a revizionizmust viszont egyáltalán nem tűrték meg. A kétfaj­ta „elhajlást" tehát nem egyforma szigorral ítélték meg. Pedig a XX. Kongresszuson Hruscsov kimondta, hogy a szektarianizmus a fő veszély, elvetve az osztályharc éleződé­sének tételét is. Később, 1958-ban azonban Hruscsov kénytelen volt engedményeket tenni a balosoknak, és ismét a revizionizmus elleni küzdelem került az első helyre.- Köszönöm a beszélgetést. Nádudvar, 2008. szeptember 3. 92

Next

/
Oldalképek
Tartalom