Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 10. szám - Hell Roland: Életútinterjúk a Kádár-korszak néhány vezető politikusával

- Kérem, meséljen a Politikai Bizottság tagjaként eltöltött évekről!- Mikor bekerültem a PB-be, a testület egy része - köztük én is - szürke eminenciá­sokból állt, fajsúlyos emberek már kevesen voltak a tagok között. Az a néhány év, amit a testület tagjaként eltöltöttem, már az MSZMP hanyatlása volt. A társadalmi viták egyre kiélezettebbé váltak, Kádár János megöregedett, a Szovjetunióban gyenge emberek kerültek a vezető tisztségekbe, és a nemzetközi helyzet is kedvezőtlen volt a szocialista országok számára. Az a PB, aminek 1985-ben tagja lettem, már csak sodródott az eseményekkel, és ezen már az új főtitkár, Grósz Károly sem tudott változtatni.- Véleménye szerint minek tudható he, hogy az 1989. áprilisi KB-ülésen kimaradt a PB-ből?- Nem indokolták meg, hogy miért hagytak ki a testületből. Úgy gondolom, azért maradtam ki, mert túl közel álltam Kádár Jánoshoz, „Kádár emberének" tartottak. Mikor KB-póttag és országgyűlési képviselő lettem, egyúttal az Elnöki Tanácsba is bekerültem. Két ciklusban, összesen kilenc évig voltam a NET tagja. Itt ismert meg egy kicsit jobban Kádár János, aki az Elnöki Tanácsnak is tényleges vezetője volt. De mikor engem kihagy­tak a PB-ből '89 áprilisában, akkor lényegében már megbukott a rendszer.- Kérem, meséljen nyugdíjba vonulásáról!- 61 éves koromban, mikor lejárt az ötéves tsz-elnöki ciklusom, felvetettem a visszavo­nulásomat, de - akkoriban már titkos volt a szavazás - ismét újraválasztottak. 66 évesen mentem nyugdíjba, a mandátumom vége lényegében egybeesett a rendszerváltással. Két helyen voltam még elnök a Vörös Csillagon kívül, de mikor nyugdíjba mentem, egyúttal a másik két elnöki tisztségről is leköszöntem. A KITE-nél azonban nem fogadták el a lemon­dásomat, és azóta még négy alkalommal újraválasztottak.- Mivel töltötte szívesen a szabadidejét, járt-e vadászni?- 70 éves koromig vadásztam, az Egyetértésnek is tagja voltam. De nem voltam szenve­délyes vadász, soha nem érdekelt igazán. Inkább csak a protokoll miatt jártam el. Viszont máig rendszeresen úszom. Nagyon szeretek olvasni is, főként a politikatörténet, a magyar államférfiak, politikusok - például Tisza István, Bethlen István, Horthy Miklós, Gömbös Gyula, Kun Béla, Károlyi Mihály - életútja érdekel. De a szépirodalmat is kedvelem, Ady Endre a kedvenc költőm. A nádudvari kultúrház is az ő nevét viseli.- Házastársa mivel foglalkozott, tagja volt-e a pártnak, milyen társadalmi háttérrel bírt?- Feleségem Budapestről származik, az Agrártudományi Egyetemen szerzett gépész- mérnöki diplomát. 1954-ben kihelyezték a nádudvari gépállomásra, így ismerkedtem meg vele. O is nagyon szeret olvasni. A rendszerváltás előtti utolsó tíz évben tagja volt a pártnak is. Édesanyja a budapesti nagyposta óvodájának vezetőjeként ment nyugdíjba, édesapja pedig a IX. kerületi húsipari vállalatnál volt főraktáros. Eredetileg hentesként dolgozott, de kiemelték, talán mert polgári iskolát is végzett. Apósom is párttag volt.- Az állami és pártvezetők közül állt-e valakivel (valakikkel) személyes jó viszonyban, barát­ságban?- Jó viszonyban voltam például Erdei Ferenccel és Fehér Lajossal.- Mit jelentett az Ón számára az új gazdasági mechanizmus bevezetése 1968-ban?- Levegőt jelentett, nem is keveset itt, nálunk. Azt hiszem, a mezőgazdaságban érvé­nyesültek legjobban a változások. Megszüntették a kötelező tervet. Teljesen magunkra 91

Next

/
Oldalképek
Tartalom