Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 1. szám - Olasz Sándor: Kisprózák: Zalán Tibor: Göncölszekér
Olasz Sándor Kisprózák Zalán Tibor: Göncölszekér „Az emlékezés minden tudásom." Ez a Zalán-verssor járt az eszemben, amikor az új prózakötet írásait olvastam. Az alcím, mely általában félrevezető, ha valamiféle műfaji megjelölést tartalmaz, pontosan érzékelteti a néhány oldalas szövegek műfaji besorolhatatlanságát. Hiszen a többnyire emlékező írásokban rendre csődöt mond a short story, a récit court, a rövidtörténet megnevezés. Egyszerűen csak prózai szövegeket kapunk, melyekben háttérbe szorul a történetszerűség, helyette reflexiósor, analógián alapuló metaforikusság jelenik meg, a tovább már nem csökkenthető minimalizmus következtében kép-, gondolat-, érzés-, helyzet- és látványszilánkok kavarognak. Nem tudom, olvasta-e Zalán Tibor Michel Toumier kisprózáit. Ha olvasta, ha nem, rokonság fedezhető föl. A szöveg itt is eltolódik a szimbolikus irányába, vagy éppen mindenféle utalásosságtól megszabadul - példázva a történeti irányzattól független realizmus kiirthatatlanságát. A bevezető írás látomásos, költői prózát ígér. Pál, az olykor alteregóként fölbukkanó hős (aki fordítva élt) egy éjszaka jelet kap. Fölülhet a Göncölszekér bakjára. Az ég hatalmas vászonná változik, „a film csak pereg tovább". Egyszer azonban megakad valamiben a szekér kereke, s Pál leesik. Ám fönt ülnek azok, Baka és Sziveri költők és mások, akikkel lenn már nem találkozhatunk. Ez a két dimenzió közötti ingázás fordulópont Pál életében, mert „talán soha nem volt élete - aztán". Nappali kudarcok és éjszakai álmodozások indítják el a fiút „a férfikor komor ragyogásai felé" (A fiú indulása). A Zórád Ernő meg az ördögben az ismert és kedvelt illusztrátor mellől - a Belfegor megtekintése után - az ördög kandikál. A humor változatait is megcsillantó szöveg olyan gyermekkori félelmekről, víziókról és hallucinációkról ad hírt, mint Nádas regénye, az Egy családregény vége. A Sárga lángban Pál előbb arról álmodik, hogy tigrisvadász, később maga is tigrisként kószál. Majd a tigrisketrecbe költözik, nyers húst eszik, olyan, mint a farkasember. Ám megjelenik a nőstény tigris, s Pál gesztusát, vonzódását a valódi tigris megtorolja. Az úton végig kétoldalas, nouveau romanos leírását (lásd Pontos történetek útközben, Mészöly), látomását „hirtelen lávaként sodorja el benne a valahonnan aláomló emberi kétségbeesés". Szubjektív, többnyire első személyhez kapcsolódó történetek ezek, melyeket Zalán egyik (Virág Zoltánnak adott) nyilatkozata is megvilágít. A „botcsinálta regényíró, eredendően lírikus figura" ezt mondja: „...vannak különböző alkatú költők, s én olyan alkatú költő vagyok, aki ha megfeszül se tudja magát eltüntetni teljes mértékben a szövegből". Ez a személyesség és életrajziság, beszélő és szerző azonosítása mégsem válik tényirodalommá. A Negro elbeszélője nyilvánvalóan a Zalán Tibor nevű „empirikus író", aki az Opus N3: Koga kötetéről, a koga szó hangzástalányáról beszél, aztán a negro cukorka ürügyén megható emlékezést olvashatunk az édesapáról. A Villanások tágra nyílt pupillában olyan balesetet mond el, amely közismerten Zalán balesete. Ám ahogy elmondja, annak iróniája szinte Karinthyt „hajazza". S ugyan kié volna a Tárca-bárca kifakadása? Hogy ebben az országban megszűnt a szolidaritás, lassan semmire sem értékelik az írást. Nem csoda, hogy az alanyi költő prózájában igen nagy átjárás tapasztalható a versek és a „gyalogos" epika világa között. Itt a fölidézett gyermekkori emlékezésekben (Téglagyári történetek, Galamb ciklus) újdonságként a pályakezdő versek világához (Földfogyatkozás) kapcsolódhatunk. Persze kitapintható a lírikus későbbi hangulata, mentalitása is. Mintha a Lassú halált 114
