Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 1. szám - Olasz Sándor: Kisprózák: Zalán Tibor: Göncölszekér
játszik próza-analógiái között járnánk. Élet és halál között, a halál felé haladva, a meghalással szembesülve mozognak a történetek hősei. A Kerek fehér kavicsok Ilonka nénije visszautasítja a süteményt: „azt az állandóságot döntötte romba bennünk, amit hívhattunk addig életnek is". Vajon Pál nem akkor indul el a számára ismeretlen úton, amikor egy napon elkezd nem festeni? (A cseh trombitás című Kosztolányi-novellával formálódik itt a kölcsönös szövegköziség. Ott a muzsikálásról való lemondás indít el hasonló folyamatot.) De minden líraiság és lirizálás mellett és ellenére vérbeli prózát kapunk, melynek anyaga a feldolgozott múlt, s írásakor az író a szubjektivitástól mégiscsak a tárgyilagosság felé halad, mivel nemcsak önmaga érdekli, hanem a világ, a más emberek bőrébe, személyiségébe bújás, a más nézőpontból szemlélődés. Az érem egyik oldala a váratlan síkváltások sora, álom, látomás, képzelet keveredése. Zalán jellegzetes asszociatív blokkokat (halálfélelem, félelem, szorongás, izgalom, túlfűtöttség, vágy, nemiség) alakít ki, s metaforikus-asszociatív szerkesztésével, képszerűségével affektiv nyelvhasználatával új tereket nyit a prózai közlés számára. Másfelől ezeket az írásokat a realizmus diadalaként is fölfoghatjuk. Eleven életszerűség, plasztikus alakrajz, pontos tér- és időbeli elhelyezés. A jelentés többértelmű, noha minden fogható, reális. Nagy elbeszélői hagyományokat idéznek meg ezek a két-három oldalas, minden fölöslegtől megszabadított írások. Sűrű, tömör prózavilág, melyben mindig van valami nyers, démoni. A nagyapa parasztfilozófusként elmélkedik az agyagról és a halálról (az agyag a halál, úgy lesz ismét élet, hogy kiégeted - és az embert nem lehet kiégetni, hogy megint éljen?). Ámde jönnek a téeszesítők, s a gyermekek csúszdájába zsilettpengét rejtenek el. Vér a novella elején és végén (Zsilettpenge és viharkabátok). Az öregasszonyhoz betörnek, agyonverik; a naturalizmus alig elviselhető (Hajnal a tanyán). Panka perverz játék áldozata lesz (A galamb). A kislány kiszalad a pincéből, s utána szalad hatvan évig. A Hagyatékban harmadik személyű narrátor építkezik az első ciklus személyesre fogott élményeiből. „Az öregember sötét szoborként ült a konyha feneketlen éjszakájában. Befelé hallgatózott, és bent olyan irdatlan csönd volt, amilyen sötét odakint." Zalánnak különös érzéke van ezeknek az irdatlan nagy belső csöndeknek az érzékeltetéséhez. Kiégettség és megcsalatottság köti az írásokat az eddigi két regény (Papírváros) atmoszférájához és életérzéséhez. A regények Thomas Mann-mottója szerint: „kimerülve, eltévedve, letarolva, szétszaggatva, betegen" - a Göncölszekérben minden együtt van. Ritka ebben az életben az ötös találat, s ha mégis beüt, akkor meg nincs lottószelvény (Telitalálat). Olykor ellenállhatatlan komikum sodorja magával az olvasót. Galambos, a nyugalmazott katonatiszt látogatója Bácskai Bánatos, „feleségének első és egyetlen szerelme". Anyelvi humortól (szentimentalizmus és naturalizmus kontrasztja) a helyzet képtelenségéig szinte mindenre akad példa. Galambosné visszafiatalodik, szerelmi találkákon fogadja Bácskait, miközben Galambos bánatában zongoraórákra jár, szüntelenül a c hangot veri. „Dallam? Attól félek, arról már lekésett, drága uram, a dallamról... De órái biztosan lesznek kedden és pénteken, kettő és hat között..." - mondja a zongoratanárnő. Arról pedig, miként lehet három oldalon világunk szörnyű ellentmondásait leleplezni, a Vízágy és porceláncsésze mond legtöbbet az „éhenkórász" tanárnő és az ostoba újgazdag nő ellentétével. Visszatérő motívum valamely gyermekkori sérelem, ami aztán egész életen át fáj. (És a Sztár: a gyermek hős ujjaira rácsapják az ablakot, „éveken keresztül fognak vérezni belül a kirobbant ablak üvegszilánkjaitól".) A szereplők legszívesebben kirohannának a világból („csak rohanunk, rohanunk megállíthatatlanul a világegyetem középpontja felé"), de a világ bennünk van, nem tudunk szabadulni (Strandolunk). Kiváltképpen a gyermekkortól nem tudunk szabadulni, mivel minden fontos és döntő élményünk odaköt. „A festők is, valószínűleg monománul mindig ugyanazt a belső tájat festik meg. Az én belső tájam az abonyi táj, a téglagyár környéke, a csavargások, a tó, a víz, a nád, a temető. /.../ Többek között állandó toposz velem kapcsolatban a nő, a bor, az éjszaka... a korhely élet." A nemiség színrevi- tele, melynek megérzékítése újabban egészen más tartalmat kap nála. „A szexualitás mint lefelé tartó lelki folyamat jelenik meg utóbbi munkáimban, nem mint az örömszerzés forrása, inkább a kapaszkodás egyik módozata, az életbe való kapaszkodásnak a lehetősége, ami görcsökkel jár, ami fájdalomokozással jár." „...az a bizonyos szexualitás a magánynak, az árvaságnak, a kiszolgáltatottságnak..., az életbe való kapaszkodásnak az egyik, ha nem az egyetlen formája." Eredeti, ösztönös, vágyakozó formájában csak a kamaszkorban marad meg. Mennyit tud Zalán a gyerekbandák, szövetkezések és ellenkezések világáról, túlfűtöttségéről! Kimeríthetetlen téma, s itt most Günter Grass Macska 115
