Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 10. szám - Tolnai Ottó: Benes József és Gerle Margit szegedi tárlata elé
Tolnai Ottó Benes József és Gerle Margit szegedi tárlata elé Benes mesél. Lévén, hogy ez a radikális, már-már morbid modem művész egy mesefa. Most éppen arról mesél, hogy egyszer egy hollywoodi bűnügyi filmet nézett a tévén. Jóllehet, teszi azonnal hozzá, ő különben nem igen néz, sőt egyáltalán nem néz televíziót. De erre a bűnügyi filmre valahogy ráragadt. Talán nem is látta végig az egészet, csak a végét. Valaki bekapcsolta a készüléket, de az a valaki akkor már nem volt a szobában, minden jel szerint egyáltalán nem is nézte azt a hollywoodi bűnügyi filmet, amely magában játszódott volt ott, az üres szobában, csak bekapcsolta a tévét... És ő, Benes bejött. És a szobán áthaladva valamiféleképpen ráragadt a képernyőre. Rá, valami bűnügyi film végére. Igen, épp végkifejletéhez ért a film. A két főszereplő, a negatív és a pozitív hős, egy üres szobában végre szembekerült egymással. A negatív/pozitív hős Benessel egyszerre lépett a szobába, abba a másikba, és éppen a pozitív/negatív hősre emelte a pisztolyát. És az a pillanat mintha megállítódott volna. Mintha csak arra vártak volna a hollywoodi filmkészítők, valamint a filmet vetítő tévések is, hogy Benes belépjen a szobába. És Benes belépett. Mondom, éppen abban a pillanatban, amikor a negatív/pozitív hős is belépett ama filmbéli szobába. A pisztoly kinagyítódott az első síkban. Azon keresztül látszódott a tágas szoba és a pozitív/ negatív hős arca. És a pozitív/negatív hős mögött a szoba fala. Vártam, meséli Benes, a negatív/pozitív hős meghúzza a ravaszt, és mehessek tovább a szobán keresztül, a konyhába. De a negatív/pozitív hős valamiért még mindig nem húzta meg a ravaszt. És a pillanat valóban szinte végtelenné tágult. Minden bizonnyal, a halál pillanata mindig is ilyen hosszú, a negatív/pozitív és a pozitív/negatív hős élete is lepereg, noha most közben, mondja Benes, nem mutattak, nem pörgettek semmit. Csak azt a pisztolyt és a szembeni falat mutatták. És akkor, mondta Benes, a hős mögött, azon a különben üres falon: egy képet pillantottam meg. Egy dekoratív képet; valami olyasmit, mint a lövöldék megnyújtott, sötét emberfigura sziluettjét mutató cégtáblái. Egy pillanatban arra gondoltam, talán nem is a pozitív/negatív hősre céloz az a pisztoly az első síkból, hanem arra a céltáblaszerű képnek az egyanyagú, sötét, hosszúkás figurájára. Lehet, nem is bűnügyi filmről van szó, gondoltam, hanem egy céllövöldéi gyakorlatról. Különben is szokásom a hátterek képeit figyelni. Azt, hogy miket, miféle képeket aggatnak a neutrális hátterek falaira. Fellini az Édes életben például egy Morandi-csendéletet akasztott 42