Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 1. szám - Mindig a múltunkon járunk: Sándor Ivánnal beszélget Ménesi Gábor

máskor a dokumentumok és a fikció hasonló nyelvi regiszterben való „keverésével" próbálkoztam. Esszében is a még feltáratlan nyomába indulok el. Meglep, hogy kiváló kollégáim még ma is nehezen szakadnak el a letűnő kulturális korszak klasszikus esszé-fogalmától, miszerint az esszé személyes és kísérleti. Az előbbit őrizve, az utóbbi helyére az ismeretlenbe behatolást, a még ki nem mondott feltárását helyezném. Valami újat találni, aztán menni, menni még tovább.- Milyen példákat sorolna a törekvéseivel összehangzó művekre, válaszkísérletekre? Kik azok az alkotók a középnemzedékből és a fiatalok közül, akiknek szövegeivel rendszerint dialógusra lép?- Legelőször is Mészöly Miklós munkáit és Kertész Imre korábbi műveit említeném. De még inkább Proust, Kafka, Camus, Céline, Broch, Beckett, Bernhard művei foglalkoztatnak. Néhány baráti névhez hozzárendelendőek a munkáik. Dialógusaink mindig ezekből indulnak ki. Szándékosan ábécésorrendben mondom: Bazsányi Sándor, Bombitz Attila, Borbély Szilárd, Földényi F. László, Fűzi László, Gyáni Gábor, Győré Balázs, Jánossy Lajos, Márton László, Németh Gábor, Olasz Sándor, Schein Gábor, Szegő János, Térey János, Vári György. A legrégebbi barátom Poszler György, de Ungváry Rudolf sem számítható már a középnemzedékhez. Bak Imrével a műtermében beszélgetünk, Ilia Mihállyal pedig rendszeresen levelezünk.- Ha már művei külföldi recepcióját említette az imént, nem kerülhetjük meg, hogy a Deutscher Taschenbuch Verlag a Drága Liv után a Követés című regényét is megjelentette. 2009-ben a Frankfurti Könyvvásár után Münchenben, Regensburgban, Berlinben és Bécsben vett részt irodalmi esteken. A művei iránti érdeklődés továbbra is fennáll, hiszen nemrégiben a stuttgarti Literaturhausban szerveztek felolvasóestet. Hogyan summázná az ott szerzett tapasztalatait? Milyen a fogadtatása a figyelmet a lényegi problémákra ráirányító regénynek egy olyan országban, ahol a múlt eltakarása helyett a szembenézés a jellemző attitűd?- Jótékony figyelemmel fogadták a munkáimat az estek során, a moderátorok kendőzetlen kérdéseire adott kendőzetlen válaszaimat is. Sokkal áttekinthetőbb és progresszí- vebb a szellemi-politikai légkör, mint nálunk. Meg is hökkennek, amikor a lapokban a magyarországi híreket olvassák. Stuttgartban legutóbb a Literaturhaus kitűnő igazgatója, Florian Höllerer irodalomtörténész nyolc estén át tartó előadás-sorozatot szervezett. Több országból hívott meg írókat az Ez a háború című programjára. A huszadik századi háborúkról, emberi sorsokról, a regényvilágokról szóltak az estek, a felolvasások, a beszélgetések. Az első világháborútól az iraki háborúig. A Követés a második világháborúba vezette be a program szerint a hallgatóságot. Az érdeklődés, a beszélgetések azt mutatták, hogy valóban feldolgozták a múltat. A légkör inspiráló volt.- Visszakanyarodva legújabb regényéhez, Az Argoliszi-öböl előmunkálataként olvasható 2002- ben publikált Iszméné-esszéje, amelyben arra világít rá, hogy voltaképpen nem Oidipusz, nem is Antigoné, hanem Iszméné a Szophoklész-dráma fő alakja. Korábban mellékszereplőként volt jelen, nem fordított felé figyelmet Euripidész, majd Seneca sem, s voltaképpen maga Szophoklész sem tudott vele mit kezdeni. Úgy tudom, a regény megalkotásának ugyancsak fontos előzményeként szolgált Ritoók Zsigmond értekezése, valamint Gábor Miklós Oidipusz-naplója. Milyen út vezetett az említett kiindulóponttól a regény megszületéséig? Hogyan formálódott ki Az Argoliszi-öböl struktúrája?- Ritoók Zsigmond, a nagy ókortudós azt mondja, hogy Szophoklész jól ismerte városát, Athént, ahol „a gyilkosság, öngyilkos önzés, bosszúvágy uralkodott, éppúgy, mint máshol", és talán megbocsájtható, hogy búcsúzva az élettől még egyszer fel akarta magasztalni. Hatalmas kérdéskör: a huszadik század véres tapasztalatainak birtokában, az ezredfordu10