Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 10. szám - Füzi László: Megérkezés I. rész
A társadalom átalakulása, a közösségi élet kereteinek tágulása közepette pedig a minőségre, az egyéni változatokra, hajlamokra alapozódó gondolkodás tűnik elveszíthetetlennek. A harmincas években megfogalmazódott - s az írói pálya törvényei szerint folyton átalakuló, megújuló, de az emberi méltóságot mindig szem előtt tartó —, jövőre nyitott gondolkodás aktuális tartalmakat közvetít ma is. S ha kötődik a valósághoz - újabb távlatokat is nyer általa"2 - írtam akkori önmagamhoz képest talán túlságosan is ideologikus hangoltsággal, azzal a szándékkal, hogy Németh gondolkodásának aktuálpolitikai használhatóságára utalhassak. Vagy talán azért, hogy a megvalósult szocializmus világát a minőségszocializmus irányába tágítsam, ha ez egy tanulmánnyal egyáltalán megtehető lett volna. Az idézett rész jelzi, hogy valóban a gyakorlatban képzeltem el a változtatásokat, területenként, lépésenként. Hogyan kell jól tanítani, mit kell tanítani, hogyan lehet tájékozódni, ezek voltak az én akkori kérdéseim. Ebben a jegyzetben ismét visszatérek a biztonsághoz. A biztonságérzet a rendszerváltás után sem állt helyre, a társadalmi-történelmi körülményeket tekintve érthetően, hiszen a kialakuló versenyen alapuló társadalom eleve kódolta magába a veszteseket, miközben sem a veszteseknél, sem a társadalom egészében nem alakultak ki olyan tartalékok, amelyek elviselhetővé tennék a kockázatok kínos következményeit. 3. Bármit olvasok, azt a magam világára vetítem rá. Most éppen Olga Tokarczuk regényét szembesítem azzal, amit megéltem. A regény számomra való nagy újdonsága az idő és a tér összekapcsolása. Őskor a regény címe, ez a kifejezés a műben egyaránt jelenti azt az időt és azt a helyet, amikortól és ahonnét a hősök élete elindult. Ez az idő az első világháború időszaka, ez a hely mindegyikünk örök helye, ahonnét az életünk ered, ahol a világra rádöbbentünk. A huszadik századi történetek így kezdődnek, a hellyel és az idővel, a kire-kire kirótt hellyel, s leginkább az első világháború idejével. A mi történetünk már megkésett huszadik századi történet, az eredőjét, a század kezdetéhez visszavezető eredőjét nem látjuk. A végpontját sem. Hivatkozhatnék arra, hogy már a huszonegyedik században élünk, de nem teszem, ennek az újabb századnak a karakterét még nem érezzük, a mi életünk még a huszadik század meghatározottságait viseli magán. A végső pontot, annak a századnak a végleges elmúlását sem tudjuk elképzelni, benne élünk még mindig. Azt, hogy a valamikori régi világok önmagukban léteztek, Olga Tokarczuk pontosan érzékelteti. Ruta, a szerző egyik hőse határozottan állítja: „Nincs semmiféle Kielce; Wola és Taszów meg Őskorhoz tartozik. Itt véget ér minden." Később hozzáteszi mindehhez: „Elindulnak, eljutnak a határig, s itt megmerevednek. Nyilván azt álmodják, hogy 2 Fűzi László: A minőség jegyében. A Tanú kialakulása és programja. Forrás, 1982. 9. 50-57. 9
