Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 10. szám - Füzi László: Megérkezés I. rész
utaznak tovább, hogy van Kielce és Oroszország. Anyukám egyszer mutatott ilyen kővé dermedt embereket. A kielcei úton állnak. Mozdulatlanok, nyitva a szemük és rettenetesen néznek ki. Mintha halottak lennének. Aztán egy idő után felébrednek, hazamennek, az álmaikat meg emlékeknek gondolják. "3 A regény egyik szereplője, Popielski földbirtokos játékot kapott ajándékba, érdemes elolvasnunk a játék leírását: „A vászonra rajzolt labirintus nyolc körből vagy szférából állt, melyeket Világoknak neveztek. A belsejéhez közeledve egyre sűrűbbnek tetszett a labirintus, egyre szaporodtak benne a zsákutcák és sehová nem vezető sikátorok. S fordítva - a külső szférák világosabb, tágasabb benyomást keltettek, a labirintus ösvényei pedig szélesebbnek és kevésbé kaotikusnak tűntek - mintha vándorolni hívnának. A labirintus közepét alkotó szférát - a legsötétebbet és legkuszábbat - Első Világnak hívták. Egy gyakorlatlan kéz másolóceruzával egy nyilat rajzolt e mellé a világ mellé, és odaírta: »Őskor«. »Miért Őskor - csodálkozott Popielski földbirtokos. -Miért nem Kotuszów, Jeszkotle, Kielce, Krakkó, Párizs vagy London?« Az utacskák, kereszteződések, elágazások és mezők bonyolult rendszere valamilyen úton-módon egy átjáróhoz vezetett, amelyen át lehetett jutni a következő kör alakú övezetbe, amelyet Második Világnak hívtak. A centrum őserdejéhez képest itt kicsit tágasabb volt. Két kijárat vezetett a Harmadik Világba, és Popielski földbirtokos hamar rájött, hogy minden Világban kétszer annyi a kijárat, mint az előzőben. A golyóstolla hegyével pontosan megszámolta a labirintus utolsó szférájának kijáratait. 128 volt."4 Azon túl, hogy ebben a játékban is a legmélyebbről a legnehezebb kijutni, arra is érdemesfelfigyelnünk, hogy visszafelé vezető utakkal nem találkozunk a leírásban, s a bárhova való megérkezésről sem esik egyetlen szó sem. 4. A katonaság és az egyetem évei nélkülözték a sorsomról, az eljövendő életemről való meditációt. A katonaság időszakában minden egyszerű volt, túl kellett esni azokon a hosszú hónapokon, s el kellett felejtenem az ott történteket. A felejtés nem sikerült. Talán azért, mert ott már tanultam a külső világot. Az egyetemen is azt tanultam. Sokszor éreztem kiszolgáltatottnak magam, sokszor nagyon egyedül voltam. Sokszor jött elő a régi kérdés, mi lesz velem. Amikor Ágit megismertem, az egyedüllét érzése eltűnt, el a városból, s el a világból, akkor tanultuk a szerelmet, a másikra való figyelést. Azt, hogy megoszthatjuk a világunkat a másikunkkal. 5. Ha tehetném, meghallgatnám az akkori hangomat. Nem azt a hangot, amelyikkel a világhoz beszéltem, azt akár rögzíteni is lehetett volna, hanem azt, amelyikkel a világhoz való viszonyomat fejeztem ki. 3 Olga Tokarczuk: Őskor és más idők, fordította: Körner Gábor, L'Harmattan Kiadó, Budapest, 2011, 114-115. 4 U. o. 87. 10
