Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 10. szám - Füzi László: Megérkezés I. rész

Ha valahonnét kilépünk, akkor meg is kell érkeznünk valahova.

Másképpen mondom, a korról beszél az, ha az egyik társadalmi csoportból kilépve nem léphetünk be egy másikba.

Az, ha a korábbi társadalmi csoportok megváltoztathatatlannak gondolt körvonalai eltűnnek, az újak körvonalai pedig még nem is sejlenek fel.

Korán megértettem, hogy a megérkezés szellemi vonatkozásban megvalósíthatatlan, azt is tudtam azonban, hogy társadalmi, még inkább lokális vonatkozásban nem ennyire egyértelmű a helyzet. A szellem mozgása megállíthatatlan, ha valaki ezen a területen megérkezik valahova, akkor azonnal tovább is kell lépnie, másképpen méltatlanná válik önmagához, élnünk azonban nem elvontan, hanem konkrétan kell, a számunkra adott térben.

Tudtam, hogy művek, felfedezések alapozódhatnak egy-egy pillanat alatt megteremtődő felismerésre, villanásra, a hosszú távú munka viszont biztos társadalmi hátteret követel magának, bizalmat, és az életfeltételek elrendezését, ezt is mondhatnám.

Talán soha nem éreztem, hogy a körülményeim megfelelő hátteret jelentenének ahhoz, amit tenni szeretnék.

1.

2.

Otthonról, majd az egyetemről kilépve a biztonságot sem éreztem soha.

Nem éreztem az engem körülvevő világnak a korábban tapasztalt állandóságát, megváltoztathatatlanságát.

Nem éreztem, hogy a munkámmal bármikor biztosnak tudott körülményeket teremtettem volna magamnak.

Ismét azt mondom, hogy annak a korábbi világnak el kellett múlnia, s azt is megértem, hogy a korábbi biztonság helyére egy-két évtized elmúltával nem kerülhetett újabb biztonság. Gondnak azt érzem, hogy mintha az elkövetkezendő évtizedek sem tudnék a korábbihoz hasonló biztonságérzetet megteremteni.

Azt nem tudtam, nem is éreztem, hogy a Kádár-rendszer nyugalma, sőt maga a rendszer is, eltűnik.

Akkor, mondjuk a hetvenes évek végén is azt tudtam, hogy mindent, ami körülvesz, meg kell változtatni, jobbá kell tenni, de a rendszer megváltoztatására nem gondoltam. Igaz, ideológiákat sem teremtettem magam számára a változtatásokra, nem képzeltem azt, hogy belülről lehet igazán megváltoztatni a rendszert, nem gondoltam, hogy mozgalmakat kellene létrehoznom, az engem körülvevő világ gyakorlati jobbítása viszont erősen foglalkoztatott.

Talán a legideologikusabb megnyilvánulásom az első publikálásra szánt Németh László-tanulmányomban mutatkozott meg. „Németh gondolatrendszerének egyes elemeit a történelmi változások hatálytalanították, más része - a jelenségek fölé rajzolt eszmével - máig kísérti életünket. Irányokat jelölve: a Magyarok Romániában folytatása még mindig megíratlan, a közös közép-európai folyóirat igénye is újra és újra megfogalmazódik. Az oktatás, művelődés helyzete szintén a Németh László-i minőségelv jegyében oldódhat meg.

8