Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 9. szám - Szuromi Pál: Paradicsomi örökzöldek: Kokas Ignác festészetéről

Eldöntendő azonban: melyek azok a művészi erényei, amelyekkel akaratlanul is egyféle „iskolát" tudott teremteni. Nincs könnyű dolgunk, minthogy az alkotó nemigen nyilatkozott konkrétabb példaképeiről. Állítólag még avantgárd természetét is többször tagadta. Mintha számára az öntörvényű, belső hitelesség egyenesen perdöntő lett volna. Amit egyébként eszünkben sincs elvitatni tőle. Nem nehéz felfedeznünk ugyanis: nála a formaképzés logikáját többé-kevésbé a személyes, tapasztalati élményszférák határozták meg. Ami egyszer a váli híd íves, üreges szerkezetének mutatkozott, az a későbbiekben már duális, kerekded és démonikus állatszemként került elénk. Majd a szúrós ökörszarvak, a röpke madarak, vagy a rusztikus épületmotívumok stiláris metamorfózisait is nyomon követhetjük, nem beszélve a növényi mintázatok különös vándorlásáról. Ám így is kíváncsiak vagyunk: vajon miféle szakmai inspirációkból töltekezett ez az expresszív hangzatú szürreális festészet.

Emlékezhetünk: Bemáth Aurél intenzív, szenzibilis hatásáról már szóltunk a korábbiakban. Most csak arra hivatkoznék, hogy bensőséges, harmonikus és lírikus festészete előtt ő is az expresszív, avantgárd tolmácsolás elkötelezettje volt. Nos, Kokas sem spórolhatta meg azokat a művészi tanulságokat, amelyek kezdetben a konstruktív szellemű figurális ábrázoláshoz, majd a komplexebb expresszív látomásokhoz elvezették. Nekem úgy tűnik: a szintetikus kubizmus lényegkereső, térmoduláló metodikája csak-csak befolyásolta eleven fantáziáját. Még akkor is, ha tőle eléggé távol álltak a szerkesztő elvű, szenvtelenebb produkciók. Mégis azt látjuk: a mester „szabadon" csapongó, buja, szövevényes látomásai mögött minduntalan egy-egy szigorúan megkomponált váz- és csontrendszer húzódik meg. Amikben talán Cézanne öröksége éppúgy jelen van, mint az artisztikus Juan Grisé. A nagyvonalú, variatív és gesztikus festékkezelésnél pedig elsősorban az absztrakt exp- resszionizmus sokkoló példaadására gyanakodhatunk (pl. Pollock, Soulages). Noha Kokas Ignác nemigen ment el a legvégső, tárgytalan elvonatkoztatásig.

De bárhogy vesszük: nálunk az efféle leleményes szemléleti, stiláris ötvözetek nem ritkán sikeresnek, hatásosnak bizonyultak. Gondoljunk csak Ferenczy Károly anyagelvű impresszionizmusára vagy Aba-Novák grafikus vénájú festői monumentalitására. Miként Kokasnál is a racionális alapú ösztönösség és szürreális feldúltság szimbiózisa ragad meg bennünket. A kontrasztos, analóg formatartalmak zsigeri viaskodása és talányos párbeszéde. Ámde ne álljunk meg a formaszerkezetek összetett kérdéseinél. Vegyük észre azt is: e nyugtalanul vívódó, hűséges alkotó igazában a zölden ragyogó színértékek megszállott apostola volt. Ez látszólag felszínes, hangulati tényezőnek tűnik, valójában azonban mégsem az. Már csak azért is, mivel Kokas számára a színelemek kimondottan tartalomhordozók voltak. „Érzelmes természet vagyok - mondta önmagáról -, erősen kötődök a talajhoz, a múlthoz, a hagyományokhoz. Amikor feketét, barnát festek, az a paraszti ruhák feketéje, a föld barnája. A zöld pedig, nos hát a zöld, a minden." (Csapó, 128. o.)

Nevezetesen a szűkebb és kozmikusabb létegész.

Ha széttekintünk a modern hazai piktúrában, akkor e tekintetben érdekes, tanulságos látképeket kapunk. Nem újdonság, hogy mi nagyjában-egészében meglehetősen emocionális, kolorisztikus nemzet vagyunk. S ezzel párhuzamosan a természetszeretet, a természetközeli vonzalom is intenzíven ott bujkál bennünk. Ezt aztán megannyi érdemes festőnk képekkel is bőségesen kifejezésre juttatta. Idézzük csak fel a nagybányaiak, a vásárhelyiek vagy a szolnokiak sokszínű, változatos táj piktúr áj át. Előbb-utóbb ellenben kiderül ebből: a magyar táj festészetet többé-kevésbé a romantikus, többpólusú színesség járja át. A sárgák mellől nemigen hiányozhatnak a távlatos kékek, a zöldek társaságában pedig lépten-nyomon vörösek bukkannak fel. Különben a fűfrizurás mezők, a lombkoronás fák vagy a megejtő folyópartok nyilvánvaló prioritást élveznek e tágas mezőnyben. Amikkel a zöldes tónusok alapvető, éltető fontossága még inkább kiviláglik. Kokas Ignác

81