Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 9. szám - Szuromi Pál: Paradicsomi örökzöldek: Kokas Ignác festészetéről

igényes, impulzív festészete viszont szabályszerűen betetőzte, mintegy megfejelte e hazai jelenséget. Hisz megteremtette az egylényegűségre törekvő, koncentrált természetkultuszt. Más szóval: szuggesztíven elénk tárta a zöldekben rejtőzködő fizikális és szellemi energiákat. Ezzel egy sajátságosán magyar, nomád bázisú festői „orfizmussal" ajándékozott meg bennünket (1. Delaunay prizmatikus, expresszív törekvéseit).

Modern természet- és zöldkultusz? Igen, Kokas Ignácnak sikerült egy hitelesen vajúdó, himnikus erejű művészeti mítoszt létrehoznia. Tán az egyik legutolsót. Ha Egry József a balatoni tájék atmoszférikus, kozmikus létrezgéseit ültette át varázslatos képekké, akkor jelenleg egy átfogóbb, földközelibb és dinamikusabb páni egyéniségről kell tudomást vennünk. Aki olyannyira elmerült önnön zölden, sárgán és feketén vibráló tragikus és felemelő múltjában, hogy akarva-akaratlanul is a mi nyelvünkön beszélt. Bizonyára e historikus, szintetikus sugallatokból fakadt Kokas mester páratlan vonzereje. Hogy indulatosan lüktető, zenei gyűrűzésű remekléseibe úgyszólván a hazai festészet majd minden romantikus, szenvedélyes és progresszív áramköre belefért. így végezetül a nagyszerű szellemi rokonra, Nagy Lászlóra emlékeztetnék:

„All az ember a tájban, vassá mered a lába, fónséges fejét bánat, bitangság fölé vágja, látja: az újabb harcok zöld arénája megnyílt, mellébe levegőt vesz, tartja és - eget zendít."

(Gyöngyszoknya)

82