Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 9. szám - Szuromi Pál: Paradicsomi örökzöldek: Kokas Ignác festészetéről

Alighanem ennyiből is látszik: Kokas ugyanúgy hagyománytisztelő, mint merész, hagyományromboló egyéniség. Művei egészét ugyan a szabadon lüktető, rejtelmes és elvont formaképletek uralják, noha mindezek burkában egyre-másra feltűnnek a józan, realisztikus képelemek is. Akárha azt tartaná: pusztán csak ismert, dekódolható bázisokból indulhatunk el egy megfoghatatlan képzetű, irreális víziórendszer felé. Ez az érzelmi, szakmai következetesség különben ott kísérti művészi kiteljesedését, festői metodikáját is. Ahogy a plein air tájfestők is az alapos, természetközeli munkálkodás hívei voltak, úgy ő is rendszeresen visszajárt szülőföldjére, szülőfalujába. S tömérdek vázlatot, akvarellt készített a különféle jellegzetes, érdekes motívumokról. Másrészt az sem a véletlen műve, hogy szeretett, nagyrabecsült Bernáth mesterének sem tudott teljességgel hátat fordítani. A kitűnő szemű Gábor Eszter vette észre, hogy Kokas Ignác érett művészete voltaképp onnan startolt, ahol a fájdalmas szépségű Riviéra drámai színköltészete abbamaradt. Csak az invenciózus tanítvány komorabb, telítettebb és felzaklatóbb festői világképet hozott létre.

Itt van mindjárt Az öregek háza triásza (Szoba, Udvar, Kút). Vészjóslóan sötét bázisú, kissé nyomott, feszültségteli művekről kell tudomást vennünk. Bár nyugalmas, vízszintes helyzetű táblaképekkel szembesülünk, viszont a konstruktív, vertikális, hangsúlyos térszerkezetek valósággal szétfeszítik az adott kereteket. Találunk itt sugaras gerendatesteket, sarkos ágy- vagy létramotívumokat, nem beszélve a lakonikus ajtó- és ablakelemekről. És mégis: jelenleg a lágyabb, atmoszférikusabb külvilági jelzéseknek úgyszólván befellegzett. Habár egy-egy figura- és állatrészlet, egy-egy meghökkentő árnyékfolt némi életet lehel a nyomasztó, elnyűtt környezetbe. S csakugyan: e zárt, összetett helyszíneken mintha maguk a tárgy- és térszövedékek szólítanának meg bennünket. Mondjuk, a magasra törő létra paradox végkifejlete, netán az agresszív bivalyszarv mellett felbukkanó kerekes kút keresztalakzata. Úgyhogy a tisztelgés, az emlékezés aktusa most a profán, erőteljes és drámai hanghordozásra van kihegyezve.

Nem árt közbevetnem: a pályakezdő, fiatal Kokas tematikai érdeklődése az idő múlásával valamelyest átalakult. Amint az eddigiekből is kiderült: neki a természeti, környezeti motívumok majdhogynem többet jelentenek, mint a figurális benyomások. A remekbe sikerült Néma ház mindenesetre egy árnyaltabb, mitikusabb vizionáriust állít elénk. Igaz ugyan: a zölden, sárgán burjánzó tónusok vegetatív hatalma itt is bekebelez mindent, még a törékeny, áttetsző házmintázatot is. A tetőzet alatt ellenben különös, felismerhetetlen formatest mutatkozik, amely üregesen sötét, baglyos és démonikus szemeivel némileg megrémít bennünket. A kép egyéb részein azonban apró, világoló és gesztikus folthalmazok sorjáznak. Akárha a feneketlen némaság, a ragadozó éjszaka és az enyészet szomszédságában a kikeleti könnyedség is helyet kéme magának. Ha a lehangolóan tragikus, töredezetten pulzáló megváltásnak és szépségigénynek létezik közös nevezője, akkor ezt a művésznek sikerült elkapnia. Nem is akárhogyan.

Hogy milyen árat fizet az alkotó e többrétegű, szuggesztív látomásokért? Látszatra csak fürgén, dinamikusan, nagyvonalúan odavetett forma- és színhalmazokat észlelünk. Kokas Ignác ellenben készségesen bevallja: „Megálmodok egy témát, milliószor körbejárom, vizsgáztatom, velem él, tehát állandó mozgásban van [...]. Jön egy elképzelésem, nyomban végrehajtom ugyanazon a lemezen; megesik, hogy húsz kép is van egymáson [...]. Száz meg száz képet pusztítok el így..." (Csapó György: Művészek, műhelyek. Népművelési Iroda, Bp. 1977, 128. o.). A művészt ugyanis az önismétlés, a rutinosság aggályai is minduntalan feszélyezik. Ezekből adódik, hogy a személyes tartalmú, kitűnő Napbélyegzett ugyanúgy kontrasztos, többszólamú színpásztákra épül, mint a Ginza-puszta egynémely variánsa. Míg előző alkotásán egy földön fekvő nomád élőlényre gyanakszunk, addig a mögötte elnyúló vöröses, horizontális tájegység telítve van rusztikus, szakadozott és tektonikus formaritmusokkal.

78