Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 9. szám - Szuromi Pál: Paradicsomi örökzöldek: Kokas Ignác festészetéről

Akárha egy sebzett, töredezett jégmezőn járnánk. Ennek ellenére az égbe szökkenő zöldes, íves vízsugarak valami magasztos, heroikus többletet adnak a próteuszi képzetű földi megpróbáltatásokhoz. Aztán a Ginza-puszta derűsebb, levegősebb víziójából sem hiányoznak a torzószerű építészeti, növényi és állati jelszövedékek. Mégis rájövünk: a növényi formák fesztelen hajladozása, vagy a sötétben fészkelő madártojás egyfajta finom, csakazértis távlatot kölcsönöz e kietlen világnak.

Persze közelebbről is érdekesek, tanulságosak e mesterművek. Innen láthatjuk csak igazán: Kokastól eléggé távol állt a szelíd, egyenletes és nyugalmas festegetés. A csudát. O nemritkán kaparta, spaknizta, véste, drótkefézte vagy éppen csorgatta réteges olajtem- pera-felületeit. Ahogy ez a szürnaturalisták csoportjánál is bevett technika volt. Egyébként csak ebben hasonlítottak egymásra, semmi másban. Hisz az alkotó festői előadásmódja kimondottan autentikus, komplex felfogást követett. Ha a tematika, a ritmus úgy kívánta, akkor a plasztikus, fény-árnyékos kiképzéseket alkalmazta, némileg a klasszikus tanulságokhoz hasonlóan. E mellett azonban a dekoratív, síkszerű, korszerű folthasználatot is beépítette művei hálózatába. Azaz egészében egy plurális látszató, virtuális térrendszert tudott teremteni. Ezzel aztán érzékletesen feldúsította, mintegy vitalizálta egylényegűnek tetsző váli látleleteit.

Személyesség, egylényegűség? Aki leginkább a tematikai, tartalmi elemek felől közeledik a művészeti jelenségek felé, az az alanyi természetű, szubjektív magatartásokat némileg fenntartásokkal kezeli. Mintha egy-egy magvas, érzelemteli személyiség nemigen hordhatná magában korszakának tipikus, égető létélményeit. Holott ezt Kokas Ignác tipródó egyénisége is szembetűnően cáfolja. Már csak azért is, mivel: „...a festő minősége attól függ, milyen mennyiségű múltat hord magában" - mondta a kiváló kubista mester, Juan Gris (Roger Garaudy: Parttalan realizmus. Európa K., Bp., 1965, 25. o.). S miként tudja ezt átfogóbb érvényű formai, stiláris hitelességgel felruházni - teszem hozzá, azonnal. Talán mondanom sem kell: a középkorú festő sikeres, szenzációs befutásába mindkét kritérium csak-csak belejátszott. Hisz ezúttal a műcsarnoki termek majdhogynem balladisztikus, mágikus természeti és képi szentélyekké vedlettek át (pl. Kajászói temető, Ginza-puszta hidjai, Elhagyott kőbánya, Elhagyom a falum, A tékozló fiú). így a bőség zavarával, egyben az energikus festői élmények érdemi feldolgozásával küszködött a látogató. E kiállítási impresszióimat nem is ecsetelném tovább, inkább haladok előre.

Annál is inkább, mivel Kokas Ignác életvitele a hetvenes esztendők elejétől alaposan átformálódott. Meghívták a Képzőművészeti Főiskolára, ahol elég hamar a festő tanszék vezetője lett (1972-83). A rendszeres tanítás mégis komoly kihívást jelentett a mesternek. Nem mintha idegenkedett volna a süvölvény fiataloktól, a potenciális festő gyerekektől. Dehogy. Csak önnön művészi munkálkodása vált igencsak kétségessé. Az etikus tartású alkotó tudniillik úgy érezte: két telivér „lovat" nemigen lehet egyszerre tisztesen megülni. Ezért többé-kevésbé az oktatás, a tanárkodás mellé tette le voksát. Ez megint csak egy megható, kivételes választás. Pedig benne is ott bujkáltak festészetének zavaró, megoldatlan dilemmái. „Szeretnék elszakadni attól a szétnyírt világtól, ami képeimen megnyilvánul. Próbálok, nyitogatok ablakokat, kitekintek, de még nem bújtam ki rajtuk" (Csapó, 128. o.).

Igen ám, csak éppenséggel mit kezdjünk az aranyló színekben pompázó, duális szervezettségű Melankóliával, továbbá a fergetegesen lüktető Éjszakai utazással (1975-ös művek)? Tudjuk: a melankólia historikus és düreri értelme lényegében az alkotó típusú egyének szélsőséges karakterisztikájára vonatkozik. Vagyis ezúttal is egy vizuális önreflexióval találkozunk. Ahol a sötétzöld, horizontális földi tartományok nem is annyira a tépett, szakadozott lételemekkel, netán az átlós helyzetű kard- vagy keresztmotívummal polemizálnak, hanem a sárgán ragyogó égi jelenésekkel. Mert ami itt teljességet sejtető körszerű és vertikális ritmuslánc, az a lenti zónákban már vízszintes fénysávokban jelentkezik.

79