Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 9. szám - Szabó Gábor: "Metafizikai harisnya" - az "én" öltözéke Petri György lírájában
A test romlása (A ronda csönd), a szexualitás ironikus banalizálása, kudarcossága ('Casanova kihunyó öntudata, Hatvanas évek), a férfi-nő kapcsolatok káoszba fulladása (Ami azóta történt), vagy épp be nem teljesültsége (Love story, Alighanem) a vággyal szemben dolgozó ellenséges erők változékony irányait mutatják. A zsugorodó májra vonatkozó szarkasztikus megállapítások (Cetlik, avagy búcsú, avagy közelít a tél, A zenekar még csak hangol) racionalizálják a szeszek és egyéb narkotikumok okozta mámor maradéktalan kiteljesedését, sőt a test gépként történő metaforizálása néhány versben magát az élvezetet is puszta mechanikai folyamatként ábrázolja (Test, A sertés énekeiből). Világos, hogy a példák és szempontok sora bőséggel szaporítható lenne, hiszen szilárd taxonómiát felesleges ráerőltetni e sok szálból szövődő versek szövedékére. A rövid és esetleges lajstrommal egyszerűen arra szándékozom rámutatni, hogy Petri verseiben tendenciaszerűen érvényesül a test különböző élvezeti faktoraiba íródó önpusztító energiák megjelenítése, az érzéki tér belülről történő fölrobbantásának kísérlete. Hogy tehát az analitikus rögzítés tematizálásával látszólag szembenálló testies vonatkozások éppen önbomlasztó szerkezetük miatt kérdőjelezik meg a két terület közti oppozíciót. Amiképpen Apollón Dionüszosz nyelvén beszélve, Dionüszosz pedig Apollón nyelvi köntösében megmutatkozva oldja kompromisszummá a kettejük szimbolikus terei közti ellentétet, itt is hasonló módon látszódnak kiegyenlítésre törekedni a felek. Mintha valamiféle állandósági elv egyensúlyozná ki az egymással versengő ingerekhez kapcsolódó tartományokat. A gasztronómiai élvezeteket változatos megközelítésben tárgyaló versek első pillantásra szintén a test hedonista irányultságait erősítik. Ugyanakkor talán épp ezekben jelenik meg legegyértelműbben az a halálmetaforika, amelyről (a nietzschei szubjektum-színpadot újraértelmező) Freud kapcsán nemrég mint az életenergiák ellenlábasaként esett szó. Kevéssé talán A hagyma szól című sziporkázó retorikájú költeményben, amely a sza- lonnás rántotta készítését egy ironikusan szcenizált áldozati rituálé koreográfiájaként imitálva egyúttal metafizika-paródiaként is élvezhető. Utolsó soraiban mindenesetre - „Jobb nékünk (...) szónk rekesztve egyesülni / a rántotta nagy mártíriumában" - a kulináris gyönyör néma, testi dimenzióinak megképzését ez a vers is a ráció, a nyelv elnémításá- nak, letiltásának árán véli megvalósíthatónak. (Önironikus csavar mindenesetre, hogy ezt éppenséggel nagyon is nyelvi úton, ráadásul meglehetősen szofisztikus logikai felépítésen keresztül realizálja.) Hasonló szerkezetre épül a Reggelizőtálca is, itt a reggeli részei mint kombinatorikus játékokra, logikai elmélkedésre alkalmas esztétikai elemek sorjáznak, hogy a vers vége ismét csak a metafizikai bölcselkedés intellektuális regisztereivel állítsa szembe a gasztronómia érzékiségét: „a bölcsesség öbléből / banalitás kong. / Vaj, méz - és paprika! / Termékeny elakadás.” Az érzékiség versus ráció terei e két műben nem annyira határsértő, mintsem elkülönülő hierarchikus rendbe tagolódnak, gondolatmenetem szempontjából fontosabb az Ez van című vers, ami élvezet és pusztulás egyidejű megmutatkozását tárja fel a gasztronómia képein keresztül. „És a legvégén, talán jóllehet tétován, / mint egy pongyolán készült sütemény összeáll / egy félig rántotta, félig kocsonyaszerű halál”, fogalmaz a vers. Nem csupán a halál desszertként történő „tálalása" lehet érdekes, hanem hogy így maga az élet is valamiféle menüsor képzetét hívja elő, az életút metaforáját sorjázó fogások (konyha)művészeteként szervírozva. Az Amíg lehet-kötet ugyanezt az ötletet használja fel a Bach kapcsán című költeményben: „»Komm süsser Tod!« / Vagyis jöhet a desszert! / Miután bezabáltuk / életi bús lakománkat: úgymint: házasságok, válások, / gyerekek, unokák és »egyéb kiegészítők«. / Most 60
