Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 9. szám - Szabó Gábor: "Metafizikai harisnya" - az "én" öltözéke Petri György lírájában
részeként, annak egy lehetséges dimenziójaként ironikusan érvényteleníti magát. A felfelé irányuló mozgás végső soron visszahajlik magába, és kiindulóponjtában találja meg eredményét. (Ez a gondolati ív egyébként mintha annak a heideggeri filozófiameghatározásnak ironikus felülírása lenne, mely szerint a gondolkodás akkor teljesíti be célját, ha ott fejeződik be, ahol elkezdődött: a kérdésnél.6) A térgeometria poétikai alkalmazása a versek szubjektumának megképzését illetően azonban csupán az egyik fontos eljárása a Petri-univerzumnak. Az én testiesítése ezzel párhuzamosan is zajlik, jóllehet korántsem függetlenül a térkategóriák eddig vizsgált működtetésétől. Angyalosi Gergely alighanem jogosan vélekedik úgy, hogy önálló testfilozófia csak nagyon nehezen lenne kiolvasható Petri szövegeiből, és hogy a testiség jellemzése csupán a versek egyéb jelentésrétegeivel, motivikus aspektusaival összefüggésben nyerheti el jelentését a lírai univerzumban.7 A test (illetőleg a hozzá kapcsolható képi világok és ontológiai kategóriák) rendszerét a magam részéről sem tartom kimetszhetőnek a versek szövetéből, és bár a test képisége roppant rétegzett versfelületeket teremt, leglényegesebbnek, ahogyan ezt az elején már említettem, a ráció, az intellektus analizáló tevékenységével történő összefonódása tekinthető.. A „testi" és „szellemi" funkciók által megképzett terek egymásba tagolása, együtt- működ(tet)ése Petri verseiben idegen tartományokat nyit meg, új értelmezési horizontokat teremt. A határok mozgatása többek között hierarchikus rendet is módosít, hiszen kultúránk hagyományosan a szellem felsőbbrendűségét vallja a neki alávetettként értelmezett testtel szemben, ám ezt a viszonyt a versek újraformált térkapcsolatai eltörlik. Az egymásba hajlított terek lebontják a köztük lévő rangsort, feloldják a köréjük csontosodott kulturális-ideológiai sztereotípiákat, új funkciókat és tartalmakat mozgósítanak. Egy olyan színteret teremtenek - hogy visszautaljak a Séta... már említett énmetaforájára -, amelyen a szubjektum alapító rituáléjának, belső küzdelmeinek, ideiglenes rögzüléseinek és kulturális beágyazódásának színdarabja íródik bele a versszövegek világába. Innen nézvést a Petri-versek mélyén a szubjektiváció kulturális drámájának töredékes forgatókönyve sejlik fel, ami talán éppen a test/szellem összefonódó térhálózatának mélyén munkálkodó erők elemzésén keresztül lehet rekonstruálható. Petri sok tekintetben a felvilágosodás örököse, a nyelvi, ideológiai, politikai mítoszokkal szembeni tisztán látó racionalizmus figurája. Verseiben a „látás", „rögzítés" metaforáinak dominanciája Radnóti szerint egyenesen a versek centrumát képezi. Az első két kötetet elemezve a kritikus joggal beszélt az „el nem fordult tekintet lírájáról", noha a Körülírt zuhanás hangoltságát az első kötethez képest már jóval rezignáltabbnak érzi.8 Az Azt hiszik-kötet sokat hivatkozott soraiban aztán a kérlelhetetlenül tárgyilagos szembenézés már-már harcias bejelentése fogalmazódik meg ismét: „Metaforákban nem bővelkedek. / Gyulladt száraz / disznószememben minden magamaga." (4 bagatelle), és hasonló elszántság érezhető a Valami ismeretlenben olvasható, A 301-es parcelláról című költeményben is: „Az én szemem száraz. Nézni akarok vele." A Sár nagyszerű verse, A delphoi jós hamiscsődöt jelent... viszont már érezhetően lemond a tekintet analizáló erejébe vetett hitről: „Nézek, nézek, nézek / hóförgetegbe, 6 Martin Heidegger: Schelling értekezése az emberi szabadság lényegéről. T—Twins Kiadó, 1993. 207. 7 Angyalosi Gergely: A testiség poétikája Petri György lírájában. In: Hungarológiai Közlemények, 2000/4., 49. 8 Radnóti: ib. 143. 57
