Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 9. szám - Szabó Gábor: "Metafizikai harisnya" - az "én" öltözéke Petri György lírájában
Az „esetleges járatok", a váratlanul „lerobajló romköteg"-ek fenyegetése, az „ingó statika" és a tájékozódást ellehetetlenítő „zűrzavar" kuszasága ugyanakkor „gyalázatosán otthonos". A kiismerhetetlenség, a bezártság, a fenyegetettség tehát mint (szégyenszemre) természetes létállapot mutatkozik meg, a patkánykísérletek bonyolult járataiban rohangáló lényként jelenítve meg a maga káoszában otthonra nemigen lelő ént A Petri-versek szubjektuma a nagy, átláthatatlan terek lebontásával a mikrofelületekkel történő érintkezés felé haladva testesíti magát, vélhetőleg ezzel párhuzamba állíthatóan fontos poétikai megoldás számos költeményében az absztraktumok felől az egyedi felé haladó, szemantikai értelemben lebontó jellegű versszerkezet is. Alighanem a marxizmusból - vagy általánosságban a nagy metanarratívákból - történő kiábrándulás, a sokat emlegetett ideológiai vákuum ismeretelméleti pozíciójának térmetaforák segítségével történő leképezéseként értelmezhető ez a kompozíciós megoldás. Erre lehet példa az Összeomlás címet viselő költemény, ami ismét csak valamiféle grandiózus épület darabokra hullásán, a tér lebontásának képein keresztül fogalmazza meg e széthullás egyszerre ideológiai és szubjektumelméleti konzekvenciáit: „Csak szétcsúszott egy hang nélkül, / szögek átcsúsztak lágyan elrohadt gerendán, / téglák már- gaként vagy hamuzsírként, / porózus száraz szerkezetüket /feladták" A tér racionális, mérnökien szenvtelen bemérését, majd újrastrukturálását tematizáló versek így tulajdonképpen romokon (romokból) épülnek - sőt, talán az is állítható, hogy Petri versépítményei csakis a nagy térformák lebontásának eredményeképp képesek és akarnak létrejönni. E szempontból is beszédes a „por" és a „törmelék" képeinek feltűnő gyakorisága a versekben, illetőleg a költemények anyagszerűségének az a jellegzetessége, amit Márton László „morzsalékos"-nak nevezett.5 „Zuhog az ész / a gazdátlan tényrakásokra" - fogalmaz aztán az egyik kétsoros, ami azonban furcsamód az Építkezés címet viseli. A cím és a versben foglalt állapotleírás inverz kapcsolata arra utal, hogy a darabokra esett, minden szerkezetet, geometriát nélkülöző világ esetlegessé vált tényrakásainak rögzítése egyszersmind az építkezés, teremtés, egy új dimenzióban való térfoglalás munkálatával azonos. A rövid vers mindemellett József Attila Eszméletének egyik szakaszára is reflektálva („Akár egy halom hasított fa, / hever egymáson a világ, / szorítja, nyomja, összefogja / egyik dolog a másikát / s így mindenik determinált") mintegy mellékesen a nagy előd szöveguniverzumának (általában: az elődköltők körülhatárolt területeinek) lebontását is a saját költői birtok kijelölésének, rögzítésének, újraépítésének feltételeként értelmezi. A tér Petri verseiben dinamikus jelentésekkel telített, a térmozgások - bomlások, rögzülések, újraformálódások - ideológiai és éntechnikai irányokat, lehetőségeket képeznek meg, mégpedig általában a nagy terrénumok felparcellázásán, az univerzális szingulárisba oltásán keresztül. A vertikális mozgás ugyanis Petri szövegeiben legtöbbször lefelé irányul, a versekbe szálazva ennek összes ideológiai-ismeretelméleti következményét, míg a felfelé törő , a gondolkodás transzcendenciáját térkategóriába fordító építkezés talán csak a Hogy elérjek a napsütötte sávig zárlatának látványos megoldása. Igaz, számos verse egy konkrét szituáció kibontását végezve valamiféle általános érvényű filozófiai meglátás felé fut ki, vagyis az egyre tágabb szemantikumú térfelületek egymásra rétegezése a felfelé törekvés, a metafizikai magasság irányába ható mozgás képzetét keltheti. Ilyenkor viszont legtöbbször az a csalárd stratégia szervezi a költemény szerkezetét, hogy a vers végére kiépülő filozófiai jelentésszint mintegy az egyedi, a banális 5 Márton László: A líra morzsalékossága. Petri György: Valami ismeretlen. In: Holmi 1991/4. 56
