Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 7-8. szám - Balázs Géza: A magyar nyelv jövője
beliségét, városait az őserdő benőtte, s ma döbbenten állunk az őserdőből kibontott városok előtt. Pedig volt olyan, amelyet csak néhány száz éve hagytak el... A felejtés kultúrájának számos (nyelvi) tünete kimutatható a magyar társadalomban: a rendszerváltás után születettekben a közelmúlt iránti csökkent figyelem, a nagy- és dédszülők világának (sokszor nevének) tudatlansága, régi szövegek, a közösségi frazémák, memoriterek ismeretének teljes hiánya, a választékos, helyzethez illeszkedő sokrétű nyelvi formák (például megszólításformák) iránti érzéketlenség. Talán még jobban érthető a felejtés jelenlévő könyörtelen hatása, ha arra gondolunk, hogy mennyire visszaszorult a kiváló esztétikai értéket jelentő közelmúlt magyar lírája iránti érdeklődés. Egy irodalmi lapban elég felsorolni a következő neveket: Simon István, Garai Gábor, Zelk Zoltán, Kálnoky László, Ladányi Mihály... ki olvassa őket, ki hivatkozik rájuk, akad-e egyetemista, aki körükből választ szakdolgozati témát? Nyilván ugyanez lesz a helyzet másokkal is. Ezt bizonyítandó szóasszociációs vizsgálatot végeztem 40 magyar szakos (!) egyetemistával. A felmérés lényege az volt, hogy megadott hívó szóra (jelen esetben tulajdonnévre) kellett azonnali asszociációt írni. Az első ez volt: Abda. A 40-ből egyetlenegy esetben jött be Radnóti Miklós neve. Egy esetben az „örömlányok", néhány esetben „falu, település", valamint a „labda" szó bukkant fel. Mohács, Pusztaszer és Verecke esetében jóval nagyobb volt a valós történelmi tényekre való utalások száma. Recskről többeknek eszébe jutott tábor, bánya, gyűjtő-, munka-, haláltábor, de ketten bejelölték Radnótit is. Sopronkőhida a legtöbb esetben semmi asszociációt nem hívott elő. Pozsony esetében sokan említették az országgyűlést, Vizsoly esetében a felénél többen a bibliát. Nővé Zámky és Újvidék kapcsán gyakorlatilag semmilyen releváns tényt nem tudtak elmondani. A kis felmérés semmilyen szempontból nem reprezentatív. De azért rámutat pontokra, amelyeken már elindult a felejtés. Hogyan jön a nyelvhalál? A nyelvhalál nem úgy következik be, hogy a nyelv fogja magát és meghal. A nyelvhalált a nyelv fokozatos visszaszorulása előzi meg. Először a nyelv nyilvános, hivatalos használata szorul vissza. Nehéz hivatalos ügyeket intézni az adott nyelven. A médiában csökken az adott nyelv használata. Az oktatásban először csak néhány iskolatípusban, néhány tantárgy esetében bukkan fel egy „fontosabb" vagy „sikeresebb" nyelv, majd ennek aránya fokozatosan nő. A folyamat végén az adott nyelv már csak az alapiskolában és egyetlen tárgyként létezik. Egyre több helyen tesznek megjegyzést, hogy nem kellene ezen a nyelven beszélni. Esetleg tiltják is. A szakmákban, tudományokban már nem lehet használni a nyelvet, mert a szakmákat idegen nyelven tanulták. Folyamatosan váltogatni kell a nyelveket. Ezután a nyelv a baráti társaságokba, majd a családokba szorul vissza. Szerencsés esetében a templomban még hallható. A családban legtovább a nagymama és a nagypapa beszéli. Még ezen a nyelven mondanak mesét az unokának, aki már többnyire egy más nyelven beszél a szüleivel. A gyermek már csak néhány dalt, mesét, állandósult szókapcsolatot 171
