Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 9. szám - Ferdinandy György: A madárhanggyűjtő magánya

- Úgy értem: mivel töltitek a napot?

Éppen belevágtam, hogy Náni mesél, amikor elkezdtek körözni a helikopterek. Itt fölöttem a pilóták inteni szoktak, és néha én is visszaintegetek.- Meg vagy őrülve?! - sziszegi a fiam.- Miért lennék! Ismerem őket.- Csakhogy ezek - mondja - nem azok. Nem látod? Fényképeznek! Keresik az illegálisokat.- Itt aztán kereshetik!- Miért? Ez talán az angol királynő?

És a remegő lányra mutat.

Gyanútlan, buta vénember vagyok. Ezek ketten bent susmusolnak. Ülök a trailer előtt, a nádasban már lebukott a nap.- Legközelebb egy másik egyetemre mentem - folytatja Náni másnap. - A nemzetközire. Egy év alatt elvégeztem egy kétéves tanfolyamot. Amikor aztán a diplomámra került sor, megint elkezdődtek a bajok. Valami antorchát, fáklyát követeltek, így hívják az ideiglenes papírokat. Akiket felfüggesztenek, azok ilyen „fáklyákkal" igazolják magukat. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a legalizálásuk folyamatban van.

Én a régi, lejárt munkavállalói engedéllyel próbáltam igazolni magam. Azt mondtam: Náni, légy erős! Hogy ha már felkerültem erre a vonatra, akkor fent is maradok. Nem hagyom leszállítani magam.

Anyám közben letette az állampolgársági vizsgát. Angolul egy szót sem értett, de bebiflázta az anyagot. Elmentünk megint egy ügyvédi irodába, ahol azt mondták, hogy ami engem illet, minden, amit 2001 óta csináltunk, az a rengeteg pénz és papír, semmit sem ér.

Egyetlen lehetőségem maradt: férjhez menni - érted?! - egy amerikaihoz.

Amikor tizennyolc voltam, arról álmodoztam, hogy lesz egy kis házam. Családom, gyerekek. Akadt egy vőlegényem, ő is venezuelai. De neki is elfogyott a türelme. Kivándorolt a Kanári-szigetekre. Én meg nem mehettem utána, nekem itt volt az anyám és a Beba, szegény kishúgom.

Csak így, egyik csapás a másik után. Most pedig már huszonöt éves vagyok. Nem, férjhez menni most sem akarok. Eljátszani az utolsó esélyemet? Azt mondják, hogy ez itt a szabadság hazája. így most, még szabad vagyok.

Nyolc évet dolgoztam le abban a klubban. Azzal szoktak vigasztalni, hogy a státusodnak nincs semmi köze ahhoz, ami vagy. De ez nem igaz. Mert így nem vagy senki. Nem létezel. És én ki akarok menni. Szépen felöltözni, egyetemre járni. Táncolni. Mert én, érted, még csak táncolni se tudok.

Náni sír.- Ne haragudj! - mondja később. - Buta tyúk vagyok.

3.

A Fittnessnek két tulajdonosa volt, egy itteni nő és egy amerikai. Amikor felvettek, azt gondolták, ideiglenesen. Nem kellett biztosítást fizetniük utánam, még örültek is, hogy nincsen papírom.

23