Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 9. szám - Ferdinandy György: A madárhanggyűjtő magánya
Persze férjhez mehettem volna. Az ilyen lányok körül mindig ott szimatolt egy pár öregember, akik már megszerezték az állampolgárságot, és azt ígérték, hogy megszerzik nekik is. Az ügyvédek sok pénzbe kerültek, de ezek azt mondták, hogy állják a költségeket. Amíg fiatal, nevet az ember az ilyen ajánlatokon. Később már nem annyira. De én később sem akartam feladni a függetlenségemet. 2001-ben hoztak egy új törvényt, a 245.1-t. Egy amerikai család felelősséget vállalhatott egy külföldi diákért. Két vagy három évre, amíg az ember befejezi a tanulmányait. Anyámnak sok barátnője volt, de ettől a lehetőségtől mind megijedtek. Egyik sem írta alá ezt az affidavitst. Féltek, hogy a nyakukon maradok. Vagy hogy mi lesz, ha a férjük kikezd velem. A férfiak mindig megjelennek, ha valaki kiszolgáltatott. Akkor anya megismerte Jüant. Összeházasodtak, elkezdtük rendezni a papírokat. Állandóan ügyvédekhez jártunk, minden félretett pénzünk erre ment. És megint csak hiába. Már megkezdődött a tanév, amikor értesítettek... de nem, nem is így volt. Mert ez a Juan egy úgynevezett ajuste cubano, kubai engedmény alapján kérvényezte a papírjaimat. O kubai volt, én meg persze nem. Rám nem vonatkozott ez a rendelet. Csak azt nem értem, hogy ezt egyik ügyvéd se közölte vele. Akkor már két éve befejeztem a középiskolát. Esti egyetemre jártam, a beiratkozáshoz csak egy lakcím kellett, elég volt, hogy megmutattam egy nekem címzett levelet. Kialakult egy felemás állapot. Az ajuste cubano idejéből volt egy munkavállalói engedélyem. Meg a jogsim. Persze mind a kettő érvénytelen. A második pofon se késett. Beidéztek az immigrációhoz, mind bementünk, az egész család. Azt hittük, hogy most végre megkapom a tartózkodási engedélyemet. Szóval bementünk, háromszor is felvették az ujjlenyomatokat. Végül aztán megmondták, hogy anya és Beba, aki kiskorú volt, megkapják a zöldkártyájukat, de én, aki már elmúltam tizennyolc éves, illegális maradok. Rám anyám házassága nem vonatkozott. Emlékszem, lett valami nagy csend, és anya megkérdezte tőlem, hogy mit mondott az alkalmazott. Én fordítottam, mert angolul a családban rajtam kívül senki se tudott. Azt tanácsolták, hogy menjek vissza Caracasba. Akit kikér egy hozzátartozója, az tíz év után visszajöhet. Mert van egy ilyen büntetés: tíz év kell hozzá, hogy újra beadhassam a kérvényemet.- Most pedig? - kérdezte anyám.- Most pedig kiutasítanak. * * * Hét végén szokása szerint megérkezett a fiam. Bevásárolt, mióta ketten voltunk, nagy dobozokban hozta a konzerveket és az ivóvizet.- Mi újság? - kérdeztem.- Mi lenne!- Verik a családanyákat? Nincsen kedve nevetni. Rám néz, és azt mondja: igen.- És ti? - kérdezi később. Mit csináltok?- Na mit! 22
