Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 9. szám - Ferdinandy György: A madárhanggyűjtő magánya

Apa visszament Venezuelába, ő végig turistavízumokkal utazott. Mi meg itt maradtunk, én, anyám meg a kishúgom. így lettünk mi hárman illegálisok.

A Beba még régen, még csecsemőkorában valami fertőző betegséget kapott. Meggyógyult, de egy speciális iskolába kellett volna járnia. Ezért is akart Floridában maradni anyám. Itt működött egy ilyen iskola.

Venezuelában is voltak változások. Már nem engedték, hogy apa Amerikából importálja a használt kocsikat. O meg fogta magát és eladta a vállalatot.

Nekem úgy mesélték, hogy vitte a pénzt a bankba és az autósztrádán kirabolták. Belelőttek, és otthagyták az úton.

Aznap éjjel volt egy álmom. Valahonnan messziről hívott az apám. Náni, Náni! Felébresztettem anyámat, hogy hallotta-e? Apa később megírta nekem, hogy igen, ő hívott.

A pénzt táskában vitte, de volt egy bőrtok is az inge alatt. Az egyik golyó abba a tokba akadt. A kórházban, ahová bevitték, tíz óra hosszat várt, mire bejöttek hozzá az orvosok. De mivelhogy nem tért magához, megtalálták ezt a koalát az inge alatt. Látták, hogy van pénze. Attól fogva jobb ellátást kapott.

Persze mindezt csak később tudtam meg. Akkor azt hittem, hogy megfeledkezett rólam az apám. Később aztán megint minden héten felhívott.

Fel kellett nyitni a mellét, így végig, mint egy újévi malacnak. Nagyon szerettem volna visszamenni hozzá, de nekem akkor már nem volt se útlevelem, se vízumom.

Ez 2001-ben történt. Egy évre rá befejeztem a középiskolát. Nehéz idők jöttek. Anya takarításból tartott el engem és a kishúgomat.

A Bebát én vittem minden reggel az iskolába. Azután este vissza, haza. Előbb tanultam meg vezetni, mint anya.

Anya szép asszony. Gyorsan hozzá kellett volna mennie egy amerikaihoz. Nem volt más lehetősége. Tudod, minden házasságban van, aki megveti a lábát. És van, aki hazamegy. Olyan még nem volt, hogy két ember ugyanazt akarná.

Az én szüleim is elváltak. Apa visszament, és anyám itt maradt.

* * *

Szóval a másság. Azt mondtam, hogy észre se vettem? Nem akartam észrevenni! Az egyetemen azután összedőlt ez a kártyavár. Megmondták, hogy nem jár nekem tanulmányi segély, mivelhogy illegális bevándorló vagyok. Ez a törvényes státusom. Én pedig csak éltem, bele a világba. Akkor már, várjál csak, hét - mit hét! nyolc - éve voltam itt.- Ez egy nagyon nagy pofon volt. Addigra már úgy képzeltem, hogy itt születtem. Minden barátnőm itt született. Itt jártam iskolába, arra készültem, hogy ügyvéd - a szegények ügyvédje - leszek.

Jól tanultam, kaptam egy ösztöndíjat is. Ezt aztán - mondom - visszavonták. Adtak egy év türelmi időt, hogy rendezzem - mint mondták - a státusomat.

Elmúlt az év. A barátnőim már mind levizsgáztak, én pedig dolgozni kezdtem. Egy tornateremben, ahol megint csak feketén fizettek, „az asztal alatt".

Tudod, én mindig önálló voltam, világéletemben. Már tízéves koromban én intéztem a családban a pénzügyeket. Anyám szegényke csak dolgozni tudott. Hónap végén én írtam alá a csekkeket.

21