Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 9. szám - Villányi László: Lőrinczy Huba; Parancs János; Baránszky Laci; Dávid atya (versek)
Baránszky Laci Naponta felhúzta édesanyja és édesapja óráját. Vele sétálva barátságos lett Manhattan, ismerős az antikvárium a Madison Avenue-n, s amikor Kosztolányi húgával hármasban elzarándokoltunk Bellini Szent Ferencéhez a sivatagba, az égnek emelt karok láttán megértettem áhítatát. Ölel a másik Laci, írta alá leveleit, halálos betegen is arról regélt, milyen szép volt az ápolónő melle, ahogyan előrehajolva beadta az injekciót. Temetésén egy pók ereszkedett koporsójára, vidám cikkcakkjaival mintegy arra figyelmeztetve: tíz év múltán se feledjem Baránszky Laci derűjét. Dávid atya Mintha '56 sebét hordozta volna arcán. A gimnázium igazgatójaként a terror őt sem kímélte, elhurcolták, a teherautó platóján, az egész falu szeme láttára verték ájulásig, két évet ült Kádár börtönében. „Az igazságért az üldözést is viseld el", idézhetem az őfordításában Szent Benedek reguláját, s hogy „A szeretet gyakorlását el ne hagyd". Jó ideig a vele való beszélgetésekért utaztam Pannonhalmára, parányi szobájában, általa ismertem meg Cusanust és Ebnert. Azért ez szép, nyugtázta volna a templom magasából, látva a fehér és a fekete harmóniáját, ahogyan a hóban felsorakoztak rendtársai, koporsója körül. 17
