Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 7-8. szám - Balázs Géza: A magyar nyelv jövője
szükség van. Kár tagadni, a nyelvek „erősorrendje" egyfajta hatalmi sorrend is. Az erős nyelvek terjeszkednek a többi rovására. A másik egy szubjektív elem: az identitás, az azonosságtudat. Ha nincs kötődés-ragaszkodás egy nyelvhez, akkor azt semmi sem tartja fenn. Ismerünk államiság nélküli nyelveket, több nagyobb nyelvet is, de identitás nélkülit nem. Ha az identitással baj van, akkor a nyelv menthetetlenül visszaszorul, elenyészik, kihal. Intő példaként állhat előttünk, magyarok előtt a Kárpát-medence története, amely ismert és nem ismert népek és nyelvek nagy temetője. Egyes népek identitását még fölfedezhetjük (például besenyőkét, jászokét, kunokét), de a nyelvüket már nem. A magyar nyelv esetében az államiság, Magyarország megléte fontos tényező. S most aligha képzelhető el olyan magyar politika, amely a magyar kultúrát és nyelvet föladná. De az is nyilvánvaló, hogy a politika sokféle érdekek, kötelékek foglya, s ismerünk a történelemből olyan országokat, amelyek jóváhagyták hódítók, gyarmatosítók nyelvét, sőt hivatalos nyelvvé erőltették azt. Tehát e területen sem lehetünk egészen nyugodtak. S egyáltalán nem lehetünk nyugodtak a határokon kívül élő magyarok nyelvével kapcsolatban. A magyar nyelvterület minden szélén, más országokban, a magyar nyelv szórványosodik, vagyis foszladozik, leszakad a nyelvtömbről. A határokon kívül szinte mindenütt, más és más okok miatt, a magyar nyelv visz- szaszorulóban van. A magyar nyelv szétfejlődése, szétesése 1920-ban megindult, és az eltelt 90 év alatt - különböző mértékben - erőteljesen előrehaladt. Az identitás kérdése az egyéni akarattól függ. Szögezzük le: az „azonosság", az etnocentrikusság, vagyis a saját néphez, nyelvhez való erőteljesebb kötődés az egyik legősibb emberi érzelem, és éppen ezért nem kritizálható, nem gúnyolható. Természetes, ha valaki jobban szereti saját kultúrájú, nyelvű sorstársait, mint másokat. Ezzel a természetes vonzódással sokszor visszaéltek az elmúlt évszázadokban. Pedig az ember természetes beállítódása, hogy koncentrikus körökben fogadja el és értékeli a másságot: előbb szereti családját, faluját, tájegységét, etnikumát, nemzetét, mint más kultúrájú és más nyelvű embertársait. A „helyi jelleg", a lokalitás tehát alapvető érték. Ezt rendszerint elég jól tudja a folklorista, a kulturális antropológus, a helytörténész, a nyelvjáráskutató és a nyelvművelő, mert ezeknek a „lokális" kulturális-nyelvi értékeknek a kutatója, és esetleg alkalmazója, népművelője. És ezzel a „helyi jellegűséggel", „helyi érdekűséggel" van nagy baj a 20., és immár a 21. században. A halmazfalu, útifalu, orsós utcájú falu, zsákfalu ma „világfaluvá" (global village) alakul: ennek előnyeivel és tengernyi hátrányával. Új országok, változó határok, átalakuló tájak, külső-belső migrációk, folyamatos politikai és gazdasági rendszerváltások, felfokozott közlekedés, tömegkommunikáció, informatika rendezi át újra és újra szellemi és gazdasági téren a kontinenseket. A technokraták, a haladáspártiak mindig erősebbek, mert rendszerint erőszakosak. Jöjjenek csak az új technikák, építsünk utat, villamosítsunk, „gázo- sítsunk", gépesítsünk, kemizáljunk, azután hozzunk létre mintafalvakat, majd 165
