Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 7-8. szám - Balázs Géza: A magyar nyelv jövője
„racionalizáljunk", körzetesítsünk, központosítsunk, bízzunk mindent a piacra, különösen a nemzetközire...! A hagyománypártiak, akik az évszázadok által kipróbált és bevált módszerekre támaszkodnak, hamar megkapják a visszahúzó, maradi, esetleg nacionalista jelzőket. Nyelvünk jelenét, jövőjét meghatározó külső tényezők Az világos, hogy senki sem lép kétszer ugyanabba a folyóba, minden változik, a kultúra és a nyelv is. Aki ismeri a nyelv történetét, tudja, hogy a nyelvek egyszer, rendszerint a régmúlt homályában keletkeztek, majd kifejlődtek, hang-, szabály- és szóállományuk változott és folyamatosan változik, azután szétterjedtek vagy visszaszorultak, megmaradtak kisközösségi szinten, avagy kifejlődtek sokfunkciójú államnyelvvé. Mindenkinek más jutott, kinek ez, kinek az. A változás rendszerint többsebességes. Évezredekig alapvetően a lassú, fokról fokra való változás volt a jellemző: a kultúra és a nyelv formái a hagyományhoz kapcsolódnak. A hagyományátadás pedig csak fokozatosan mehet végbe, egyébként kulturális szakadás, kultúraváltás (akulturáció) következik be. Voltak lassan pergő évszázadok és voltak szinte forradalmi átalakulások. Manapság ez utóbbiak határozzák meg a kultúrák és nyelvek többségének alakulását. Akiknek kétségük van afelől, hogy a külső hatásoknak mekkora szerepük van egy adott kultúrára és nyelvre, elég, ha az elmúlt 20-25, saját tapasztalatainkkal alátámasztott esztendőre gondolnak. Korábban azt mondták, hogy egy emberöltő egy nyelv életében semmiség, ekkora időtartamban, különösen érintettségben, „közelségben" a jelenségek nem ítélhetők meg. Csak ebben a negyedszázadban a magyar nyelvre hatott a politikai, gazdasági és kulturális rendszerváltás, a mediális és az informatikai forradalom. Mindezek főként globális hatásokat közvetítettek a magyar nyelvre és kultúrára. Már jó ideje figyelmeztetek arra, hogy a mediális és az informatikai forradalom alapvető változásokat indított el a nyelvhasználatban, s rajta keresztül a nyelvben. A nyelvtörténészek pedig jóformán ott vannak „elakadva", hogy az 1770- ben (!) kezdődött újmagyarnak nevezett nyelvi korszakot 1920-ig vagy 1945-ig számítsuk-e. Kétségtelenül nyelvtörténeti szempontból is tragikus helyzet alakult ki 1920 után hárommillió (de 2004 óta úgy gondolom, hogy minden) magyar számára, s 1945, de talán még inkább 1948 is sok tekintetben „nyelvi fordulat" is, ám az 1980-as évek végétől látványosan felgyorsuló mediális és informatikai áttörés ezeknél is erőteljesebb hatást mér a nyelvre, értelemszerűen más nyelvekre és kultúrákra is. Vagyis itt nem egyszerűen egy tologatható korszakhatárról van szó, hanem a nyelv változásának új minőségéről! Tehát értelemszerűen valamilyen nyelvi korszakhatár 1920,1948, 1990 is, de ez utóbbi különbözik az előzőektől. Az írásbeliség megjelenése forradalmi változást jelentett a nyelvek életében. A mediális forradalom az elektronikus médiumok (főleg rádió és televízió) felfutását, elterjedését jelenti, természetesen sok más technológia elterjedésével, kereszteződésével karöltve. Ide sorolhatjuk a lemezjátszót, a szalagos és kazettás magnót, a videót, az üzenetrögzítőt. Az informatikai forradalom pedig a digitális technikát jelenti: számítógép, nyelvi szoftverek, világháló (webl és web2), hon166
