Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 7-8. szám - Csatári Bálint: Jövőkép vázlatok a Duna–Tisza közéről
A folyamatosan változó viszonyok között nyilvánvalóan a tér és a társadalom egymáshoz való viszonya - részben a fentiekből következően - döntően megváltozott, illetve a tér és az idő összefüggései új, koncepcionális megközelítéseket igényelnek. Egy ilyen írás terjedelmi korlátái persze csak utalásokat engednek meg, de úgy vélem, azok megtétele mindenképpen szükséges. A tér és társadalom viszonyában a jóléti társadalmak új és sikeres tervezési-fejlesztési irányzata volt jó három évtizede az ún. szociálgeográfia, amely a különböző térbeli-társadalmi csoportoknak a mindennapi élettevékenységük harmonikus megéléséhez szükséges alapfunkciók (lakás, munka, közlekedéskommunikáció, oktatás, kultúra, közösségben élés) alapos feltárásával foglalkozott. Részben ezek igen sokoldalú ismeretében voltak - gondos tervezésre és tudatos fejlesztési programokra építve - feloldhatók a különböző érdekcsoportok, lakóhelyi vagy másféle közösségi szerveződések, esetenként etnikumok térbeli-települési (pl. életvezetési) konfliktusai. Ezek a szociálgeográfiai eredmények segítettek a közös, alulról építkező, széles részvételi demokrácián alapuló ún. partnerségben megfogalmazható - integrált és közös - jövőképek megalkotásában. A dolgok rendje szerint a területi tervezők, kutatók folyamatosan elemezték a fenti társadalmi alapfunkciók térbeli (városokon és falvakon belüli) változásait, s az eredményeket folyamatosan visszacsatolták. Részben a politikusok, a döntéshozók felé, s nem kis részben a konkrét terveket készítők felé, akik beépítették az eredményeket, a konfliktusok feloldását célzó ajánlásokat a konkrét tervekbe, fejlesztési programokba. A visszacsatolás a tér és a társadalom között szinte folyamatos volt. Nagyon érdekes kérdés tehát, hogy mi hogyan fogalmazzuk ma, a 21. századra szóló modern és sikeres jövőképeket, ha (helyi) társadalmunk még nem ment át az ezen típusú, a térhez és társadalomhoz viszonylag egyszerűen és mondhatni szervesen és egészében véve közérthető módon köthető társadalom- fejlődési stáción. Vagyis a tervutasításos államszocializmus után két évtizeddel végre - s mondhatni - újra meg kellene tanítani a társadalmunkat a „tértől várható életminőség", ill. a „tér által követelt feltételrendszer" különböző ismereteire, sajátosságaira. Az eléggé közismert, hogy a fejlett Nyugaton is évtizedeken át tanították erre - sok esetben a legkülönbözőbb modelleket sikeresen alkalmazó módon - az öntudatos és felelős helyi társadalmat, azok közösségeit. S mint arra Cloke is utalt a fentebbi idézet szerint, szakemberek hada gondolkozott, dolgozott a feladaton, a közös jövőképalkotáson. Ezekhez képest hozott mást és még újabbat Giddens tér-idő rendszere, amelyben a térbeliség maga interakciók sokaságából áll össze. A méltán világhírű társadalomtudós bevezeti a „jelenlét-elérhetőség5" fogalmát. Ez az egymással interakcióba való lépésünk képességét jelenti, ami a tradicionális (vidéki) társadalmakban a maga egyszerű valóságában következett be. A modem mediatizált világban ez már jórészt technikai feltételektől függ, és a települések, térségek, illetve a társadalom sikere a legkülönbözőbb interaktív, pl. kommunikációs háló5 Benedek József fordításában. Lásd Benedek József: Tér és regionalizálás, Dialóg Campus, Pécs, p. 101. 132
