Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 7-8. szám - Csatári Bálint: Jövőkép vázlatok a Duna–Tisza közéről
zatok sűrűségétől, azok csomópontjainak térbeli helyétől (pl. városok), mondhatni minőségétől függ. Ez az „új világ" új régiókat alkot. A térben sokféle centrum-periféria jellegű viszony, számos és nagyon különböző interakció szerveződik, s természetesen megmaradnak a térbeliséget hagyományosan megjelenítő intézmények is, mint adottságok. Ez az új struktúra, s benne a különböző térbeli-társadalmi jelenségek, amelyeket képességi, társasági és hatalmi korlátok befolyásolnak, arra is figyelmeztetnek, hogy a posztmodem világban más módon, más sémák és irányok mentén kell végiggondolni mindazokat a térségi-táji gazdasági, települési és társadalmi jelenségeket, amelyek nap mint nap megesnek velünk. Végül a harmadik ilyen rövid elméleti jellegű kitételem a földrajztudomány egyik legérdekesebb ágához, a behaviorista (vagy egyszerű fordításban a viselkedés-földrajzi) szakágához kapcsolódik. Mert a modem földrajz már régen nem csak arra igyekszik választ adni, hogy hol van Kecskemét és miért éppen itt? Hanem arra is, hogy milyen az itt élők azonosságtudata, helyismerete? S van-e a közösség ottélésének valamiféle jelentéstartalma, amely akár az értelmen túlmenően érzelmi viszonyokkal is meghatározott. Ahogy a modem geográfia művelői mondják, az ember nemcsak az adott környezetében és a házában él, hanem egy - az adott hely szelleme által meghatározott - szimbolikus világban is, amely éppúgy cselekvésre késztetheti, mint a fizikai szükségletek vagy kényszerek. Azt hiszem ez roppant izgalmas tudományos és kulturális kérdés napjainkban. Hogy hogyan teremtsünk új szimbólumokat? Talán új lokális identitást, ami érzelmileg sokak számára befogadható, sőt konkrét - városi, kiskunsági és alföldi cselekvési programokban ölt testet. Tisztában kell lennünk vele, hogy a modem társadalmak progresszivitása és erőszakossága egyébként jórészt éppen a helyi kultúra, a lokális identitás ellen hat. De meggyőződéssel merem kijelenteni: a mai világban szinte egyetlen esélyünk, hogy a kultúránkra, hagyományainkra alapozva megkíséreljük a lehetetlent. És mindhárom fentebbi irányzat okos adaptációjával kellene új (és optimista) jövőképeket rajzolnunk. Duna-Tisza közi jövőkép vázlatok Divatos dolog ezekről a jövőképelemekről először különböző ún. forgatókönyv-variációkat írni. Azaz egy meghatározott fejlesztési irányhoz, problémához kapcsolódva, szigorúan egymásra épülően feltehető kérdések sokaságára keresni a megfelelő válaszokat. Általában akár azzal is kezdhetjük e kérdések sorát: milyen markáns területi folyamatokat, fejlesztési problémákat ismerhetünk és határozhatunk meg 2010- ben itt, a mi vidékünkön? Mi lesz ezekkel, illetve ezek területi hatásaival, ha nem teszünk semmit? S azt is nagyon fontos ismernünk: mi következhet abból, ha aktívan beavatkozunk, illetve ha ezt nem tesszük? S természetesen azt is szükséges végiggondolni, hogy hogyan hat(hat)nak egymásra a különböző tervezett beavatkozások? Hogyan lehetnek harmóniában a környezeti, gazdasági és társadalmi folyamatok egymással a különböző térbeli beruházások, fejlesztések hatására? Vagy éppen azok elmaradása esetén mi történhet velünk s a tájjal (aminek persze mi emberek, a helyi társadalom közösségei is részei vagyunk)? 133
