Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 7-8. szám - Csatári Bálint: Jövőkép vázlatok a Duna–Tisza közéről
rendszere az embereket szinte leszoktatta arról, hogy előrelátóan tervezhessenek. Frivol ellenpéldaként talán a falvaink általános gazdasági élénkülése nyomán az 1980-as években felvirágzó kripta- és sírhelyépítési lázat említhetném. A jövőt építő gondolkodás következő - s nem kevésbé súlyos - problémájaként a tájhoz, a környezethez, a településhez való kötődések fellazulását említhetjük. Az egykor híres geográfusprofesszor, Bulla Béla írta: az olyan tájneveinknek, mint Őrség, Sárrét, Bácska vagy Jászság, az emberek tudatában mélyen gyökerező történelmi és földrajzi tartalma van. Vélem, hogy ennek a tartalomnak volt egykoron egyfajta oda, az adott, s nem egy esetben különös, egyedi fejlődést mutató történelmi kistájhoz kapcsolódó jövőképe is. Ahogy sokan írtak régen a magyar területi-települési fejlődés „alföldi útjáról" is. Ez az út a mezőváros és (tanyás) vidéke szerves paraszt-polgári jövőképeinek megvalósulását jelentette. Míg ma az az érzésem és tapasztalatom, hogy gyakran az alapvető földrajzi, topográfiai ismeretekkel is hadilábon áll az átlagember. Az „itt élned, halnod kell" szózati parancsa ugyan gyakran elhangzik ma is különböző ünnepségeink végén, de hogy ez mit is jelent a jövőnk szempontjából, az már egy másik gondolatsort nyitna meg. Ha a tereknél maradunk, akkor nyilvánvaló, hogy például a Kiskunság Homokhátságának - később még részletesebben kifejtem - megint egy másféle jövőkép kellene. No meg Kecskemétnek is, ha már jön a Mercedes gépkocsi gyárának nagyberuházása. S akkor még nem is szóltam a teljesen széteső és térben szinte alig összehangolt ágazati tervezés (vízügy, egészségügy) jövővíziói területi adaptációinak megkerülhetetlenül fontos szükségességéről. Nem szóltam arról, hogy a természetvédelem, a mezőgazdaság, az oktatás, a kultúra, vagy akár az információs technológia és a társadalom fejlesztésének a (nemzet-) stratégiai jövőképei hogyan hathatják át a mi térségeink, megyénk, tájaink, városaink és községeink sajátos települési és társadalmi világát. Egyáltalán vannak még emberek, akik erről gondolkodnak? Ismerjük elég alapossággal ezt a „mi világunkat" (most 2010-ben), amire mások (pl. a multinacionális nagyberuházók, az európai uniós döntéshozó szervek, a kormányzati szakmai és politikai tényezők, nóta bene a különböző pályázatkiíró ügynökségek) jövőképeit alkalmazni kellene? Úgy vélem, hogy nem megkerülhető, fajsúlyos kérdésekről van szó. Ha ezekre nem adunk valamennyire koherens és pontos válaszokat, akkor nem lehet hiteles jövőképet sem alkotni. De hogyan próbálkozhatunk meg válaszolni rájuk? Néhány elméleti megjegyzés A modem társadalomnak a térhez való viszonya manapság teljesen átalakul, megváltozik. S ezen állítás alatt nemcsak azt szükséges értenünk, hogy a globális tér világfolyamatai szinte teljesen áthatják mindennapjainkat. Azaz sokkoló hírek jönnek nap mint nap a világ minden zugából. Vagy azt szükséges értenünk, hogy az életlehetőségeinket, sőt életminőségünket is befolyásolják a világ nagy bankjainak, tőzsdéinek gazdasági-pénzügyi tranzakciói. Sőt vannak közöttük a térségünket is súlyosan érintő, sőt átformáló globális hatások is: a klímaváltozások, a szárazodás, a mezőgazdaság, az agrártermelés szerepének és eltartóképességének drasztikus csökkenése. 131
