Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 7-8. szám - Bartha Eszter: "Ma mindenki magányos harcos" (Az emberi kapcsolatok változása a rendszerváltás óta Kelet-Németországban és Magyarországon)
lomból.10 Molnár Géza A tizennyolcadik születésnap (1988) című regényének két fiatal munkásszármazású hőse is könnyű prédája lesz immáron nem a szocialista, hanem a nyugati típusú fogyasztói társadalom „csábításának". Az egyik édesapja Nyugaton járt szakember, aki a regényben otthagyja a gyárat és saját vállalkozást alapít, ahová a fia is betársul, feláldozva továbbtanulási terveit. Míg a másik hős édesapja megmarad egyszerű munkásembernek, a lánya már sokkal jobban átlátja az új morált: „Manapság a piacon nincs értéke annak, hogy hűséges vagy, meg szemérmes, meg szűzies, meg illedelmes, meg rendes, ezeket elsodorta az élet... A mi nemzedékünk sokkal gyorsabban akar mindent megszerezni, mint az öregeink. Gyorsabban és könnyebben! Hiszen itt van körülöttünk egy olyan óriási civilizáció, amilyen még soha nem volt az emberiség történetében. Csak megnyomom ezt a gombot, és már szól a zene. Kinyitom a frizsidert, benne a friss kaja! Fölemelem a telefonkagylót, tudok beszélni Los Angelesszel is, ha akarok." A regény mindenesetre kifejezi, hogy ekkorra már a rendszer maga sem bízott abban a szocialista munkásosztályban, amelyet a rezsim fő társadalmi támaszának deklarált; más kérdés, hogy mennyiben „segítette elő" a szocializmusból való kiábrándulást a '68-as reformmal elindított gazdasági liberalizáció. A fenti kitérővel azt szerettem volna érzékeltetni, hogy a piacszocializmus modelljével kísérletező Magyarország kiinduló helyzete - a tanulmányban tárgyalt téma szempontjából - már az 1980-as években is különbözött a kollektivista modellt a végsőkig megőrző NDK-tói. Az NDK közösségi életét egy másik tényező is megkülönböztette a magyar esettől. Míg Magyarországon az egyre elterjedtebbé váló második gazdaság megnyitott egy alternatív „időtöltést" az emberek előtt - akkor is, ha sokan ezt nem teljesen önként, hanem a háztartás gondjait enyhítendő, a rokonság, család, házastárs stb. nyomására választották -, addig az NDK-ban az állami elnyomás politikája valóban „összezárhatta" a munka- és lakóhelyi közösségeket. Ez még akkor is így volt, ha a közösségépítést az állam „felülről" és számos eszközzel támogatta. A két országban épülő szocializmus közötti különbség - és itt szeretnék egy „erős" érvet felhozni arra, hogy az interjúk nem pusztán egyes emberek szubjektív világképét vagy az életkorból fakadó nosztalgiát rögzítik, hanem kifejeznek egy makrostrukturálisan is megragadható társadalmi valóságot - a két mintában is tükröződik. A magyar esetben elsősorban a munkahelyi kollektívákat említették. Tudnunk kell, hogy a Rábában a vezérigazgató nem engedélyezte a gmk-k működését, azzal az indoklással, hogy a „géemkázás" aláássa a munkafegyelmet. A magyarok közül jóval kevesebben beszéltek a lakóhelyi közösségekről, és akik igen, azok mind az új lakótelepeken laktak, ahol a szomszédok egy része a Rábában dolgozott. Ha az interjúk összképét nézzük, akkor elmondható, hogy a német mintából egy közösségibb társadalom képe rajzolódik ki még a létező szocializmus idején. Ugyanakkor a megszólalók mind a két mintában az újkapitalista rendszerrel vetették össze korábbi tapasztalataikat - és így jutottak arra az egyértelmű követ10 Bartha Eszter: Szegény gazdagok: A késő Kádár-rendszer képe az ifjúsági irodalomban. Magyar Hírlap, 2004. máj. 15-16. 62
