Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 1. szám - Simoncsics Péter: Ulisszes
Áfrodité természetesen a hiú Heléna patrónája, ahogy a bölcs Áthéne meg a fortélyos Ulisszesé. A hasonlóságon alapuló kölcsönösségből következik, hogy a pártfogolt is tudja, melyik isten az ő pártfogója, vagy a mai pszichológia nyelvén szólva, melyik isten az ő „felettes énje". Ulisszes patrónája, Athéné is gondol pártfogoltjaival, gyorsan viszi „mintha szelek szárnyán" Zeus kedvező döntését nekik, hogy Ulisszes iránti „haragját Pozidon tegye immár félre". Rögtön odaröppen Ithaka földére, Ithaka földében Ulisszes házához, Ulisszes házának udvarkapujához. Dárdásan megállóit, de a más személyét, Mentesét vette föl, táfusi királyét. [...] Hogy Athéné ott van, előbb látta ezt meg Másnál Telemakhus, fia Ulisszesnek. [...] Ment egyenest hozzá, nem nézhette mégse, Hogy az ajtón várjon most jött jövevényje, Fogta szépen jobbját, elvette a dárdát, Azután megszólalt, keltvén szava szárnyát: „Légy üdvöz, jó utas! Légy az én vendégem, S majd ha ettél, ittál, miben jársz, mondd nékem. Ebben a jelenetben nemcsak az istennő van rejtve, hanem ott lappang az a vendégbarátságot igazoló sejtés is, hogy az idegen, a vendég esetleg álruhás isten. Mert Telemakhus ugyan nem ismeri föl Mentesben Athénét, de hogy valaki fontos személy jelent meg a kapujuk előtt, „előbb látta ezt meg másnál". Az ösztönös rokonszenv a hasonlók között az emberek világában való tájékozódás iránytűje, de a mítosz leplébe szőtt kozmikus világ ennél fontosabb figyelmeztetést tartogat számunkra: sohasem tudhatjuk, hogy az idegen, akit jó vagy rossz sorsunk, a vakszerencse utunkba vet, nem álruhás isten-e éppen. Ulisszes, a hazaérkezés eposza A háború, úgy tűnik, az emberi társadalmak örökké visszatérő konvulziója, a görcsös rángatózása, az emberiség időről időre megújuló lázas betegsége, amiből csak a szerencsés kevesek, száz közül egy, mint Ulisszes, térhetnek haza. Az eszményített „hőskorban" a háború a katonák dolga volt, a harcmezőn zajlott, távol az otthontól, ahová a túlélőt hazavárta családja, apja-anyja, felesége, gyermeke: Laertes, Penelópe és Telemakhus. A „sokat próbált" hazatérőnek föl kellett először ismertetnie magát régi bizalmas embereivel, meg apjával és fiával, hogy segítségére legyenek házának visszafoglalásában, aminek gazdagságát az ingyenélő „kérők" pusztítják. A „trójai háború" eme utolsó epizódja: bosszúállás ravasz rejtőzködéssel, cselvetéssel, vérrel, igazságtevéssel. Végül a hazatérés befejező mozzanataként föl kellett ismertetnie magát feleségével is, amit azzal tesz meg, hogy fölfedi neki az „otthont" jelképező maga rótta ágyasház csak kettejük ismerte titkát. 58
