Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 7-8. szám - Gyáni Gábor: Jövő, aminek van is, nincs is múltja
Nem ragaszkodva többé ahhoz a 19. századi eredetű dogmához, mely szerint az egyetlen (az egyedüli) múlt az, ami az utólagos (nagy) elbeszélésre vár, arra vehetnek végre irányt a történészek, hogy a múlt jelenben lehetséges különféle értelmezéseinek adjanak inkább hangot a múltat illető alternatív történeteikben. Ráadásul a múlt éppúgy nem létezik érzéki mivoltában, éppúgy nem szerezhető róla közvetlen tapasztalat a megismerés során, mint ahogyan a jövő sem létezik empirikusan verifikálható módon. Múlt és jövő ilyetén ontológiai rokonsága elvileg megalapozhatja a történészi gondolkodás és munkamódszer hasznosíthatóságát a jövő immár nem prófétikus előrejelzése, hanem mint lehetőségnek a racionális számbavétele szempontjából. David J. Staley A jövő történelme, már a címével is feltűnést keltő írásában kifejti22, annak a historikusnak a munkamódszere, aki a múltban nem az egyedüli valóságot, hanem a valóságnak csupán egy lehetséges, adott nézőpontból plauzibilis módon elbeszélhető referenciális megnyilvánulását érzékeli, megfelelni látszik a szcenárióírás gyakorlatának. A forgatókönyvmodell bevett módja a jövő manapság követni szokott megközelítésének; ennek során nem azt igyekeznek a forgatókönyvírók - az előrejelzés definitiv aktusához tartva magukat - megmutatni, hogy mi történik majd a jövőben, hanem főként arról beszélnek, hogy mi várható, milyen lehetőségek valószínűsíthetők a jövő perspektívájában. A döntő különbség az előrejelzés és a jövő lehetséges forgatókönyveinek a megragadása között az tehát, hogy a jövőt az utóbbi esetben nem kronológiailag és lineárisan meghatározott módon prognosztizálják, hanem egymástól eltérő mértékben valószínű alternatív jövőképeket próbálnak rögzíteni. Ráadásul ezek a víziók amellett, hogy eltérnek egymástól, olyik esetben ki is zárhatják egymást. S ami talán ennél is fontosabb: „a forgatókönyvi gondolkodás célja annak a környezetnek a vizionálása, melyen belül az események bekövetkeznek és nem maguknak az eseményeknek a sajátos időrendi folyamata. [...] A környezetet - a kontextust - leíró szcenáriók így sokkal inkább strukturalista »sűrű leírásként«, semmint az események diakronikus időbeli egymásutániságaként olvasandók. "23 Az utóbbi megállapítás erősen emlékeztet Kosellecknek az előrejelzés ténybeli alapjául szolgáló időbeli mélystruktúráról szóló, korábban már részletezett felfogására. S noha Staley nem tesz említést a német gondolkodóról, utal viszont Fernand Braudelre, aki az eseményidő, a konjunktúraidő és a longue durée hármasságának posztulálásával Staleynek és Kosellecknek egyaránt lehetővé tette, hogy átfogalmazzák a jövő megismerhetőségének lehetőségfeltételét. A szorosan vett történeti munkamódszer egyesítése a mai üzleti világban elterjedt forgatókönyvi gondolkodással, sőt forgatókönyvíró gyakorlattal, Staley meggyőződése szerint azzal a lehetőséggel kecsegtet, hogy a jövő fürkészése az alternatívák, a lehetőségek értelmező tudományának az alapjára kerülve 22 David J. Staley: A history of the future. History and Theory, 41. 4. (2002. December) 72-89. A szerző a cikkben foglaltakat utóbb könyvként is kifejtette (History and Future. Using Historical Thinking to Imagine the Future. Lexington Books, Lantiam, 2006). Az utóbbiról részletesen szól Kisantal Tamás: A történettudomány és a jövő. Helikon, 2009/4. 595-603. Mi a folyóiratcikkben előadottakra szorítkozunk ezúttal. 23 David J. Staley: i. m. (2002) 87. 9
